Hírek
Alagi Military 2018 - eredmények
Kilenc ország 70 párosa versenyzett az alagi gyepen. A május 18-20. között megrendezett versenyen eredményei az alábbi linkeken érhetők el:
CCI1*
CCI2*
CCI3*
Ismét Alagi Military, ismét Alagon a lovastusa három versenyszáma
Idén is a Bábolnai Ménesbirtok versenyével kezdődött a hazai lovastusa szezon. A nemzeti kategóriák számára kiírt verseny április 20-22. között került megrendezésre. Ezt követi az Alagi Military, melyen három nemzetközi kategóriában versenyeznek a lovasok. Július 6-8. között Nagykanizsán folytatódik majd a szezon, a Kanizsai Military keretében ismét a hazai A0 kategóriától a nemzetközi CCI1*-ig várják majd a lovasokat a rendezők.
Nagykanizsa huszadszorra
A 20. jubileumát ünneplő, Kanizsai Lovasklub SE által megrendezett versenyre idén közel 100 nevezés érkezett. A Csónakázó-tó partján gyönyörű környezetben elterülő versenyhelyszínen összesen hét kategóriában mérik össze tudásukat hazánk lovasai. A nemzetközi (CIC1*) és a már megszokott nemzeti kategóriák (A0, A, B) lovasai mellett a Championatus három kategóriájában (Póni, U16, U20) is láthatnunk lovasokat. Nagykanizsa a korosztályos Championatus első fordulójának ad otthont, a döntő ősszel kerül majd megrendezésre.
Elérhető a 2017-es Ländliche Eb kiírása
A Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnoksága egy különleges lebonyolítású verseny, ahol Európa legjobb 2*-os lovasai kapnak lehetőséget a versenyzésre. Az idei Ländliche Eb Tongerenben (BEL) kerül megrendezésre július 27-30. között. A versenyre a magyar csapat megkezdte a felkészülést, az utazó keret kihirdetése a következő hetekre várható.
Strzegomi nemzetközi lovastusa verseny
A hétvégén hat magyar versenyző képviselte hazánkat a strzegomi nemzetközi lovastusa verseny .
Alagi Military
Eső, hó, napsütés – kaptunk hideget és meleget is az idei Alagi Military során.
Rangos verseny Florestiben
A FEI Fejlesztési Program támogatását élvező Floresti (ROU) idén ősszel CCI1*/2*/3*-os versenynek ad otthont 2016. szeptember 30 - október 2. között. A nemteközi kategóriák mellett két kisebb, hazai kategória is megrendezésre kerül.
Nagykanizsa ad otthont a Tanitézeti OB-nak
Már egy hónapot sem kell várni és újra lovak veszik birtokba a nagykanizsai Csónakázó-tó partját. Az idén 19. alkalommal megrendezésre kerülő Nagykanizsai Military nemzetközi és nemzeti versenyszámai mellett a Tanintézetek Országos Bajnoksága is kiírásra került.
Sárközi Csaba eredményei
Sárközi Csaba az elmúlt hetekben két németországi nemzetközi lovastusa versenyen indult lovaival, Luhmühlenben és Everswinkelben. PK Halle Berry-vel mindkét versenyen kiemelkedően szerepelt és a top6-ban zárt.
Alagi Military 2016
Búcsúzunk Giulio Poccitól
Április 26-án, 73 éves korában, súlyos betegséggel küzdve elhunyt Giulio Pocci, nemzetközi lovastusa bíró, versenyeink visszatérő vendége.
Szezonkezdés Bábolnán
Az idei év első military versenyének a Bábolna adott otthont 2016. április 23-24. között, ahol A0, A, és CNC*-os kategóriákban több mint száz páros állt starthoz.
FEI Lovassport Képzési Program - Kaposvár
Március 17-20. között az FEI támogatásával edző és bíró továbbképzés kerül megrendezésre a kaposvári Pannon Lovasakadémián. A kurzus során Pierre Le Goupil francia vezetőedző irányítja a szakág által delegált tíz edző munkáját.
Elérhető az alagi kiírás
Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Alagi Nemzetközi Military verseny az elmúlt évek alatt a hazai lovastusa élet egyik meghatározó pontjává vált. A FEI Fejlesztési Programjának támogatását élvező helyszín 2016. május 20-22. között három kategóriának (CCI1*/2* és CIC3*) ad otthont.
Schaller Gábor kitüntetése
Magyar Lovassportért Emlékéremmel tüntette ki a Magyar Lovassport Szövetség Schaller Gábort, a Lovastusa Szakbizottság tagját, a szakág szövetségi kapitányát. A kitüntetést 2016. február 20-án a MLSZ Díjátadó Gáláján adták át.
A Nemzetközi Lovas Szövetség Fejlesztési Programja második szakaszához ért
Az FEI szakmai és anyagi támogatásával 2012-ben került megrendezésre az első nemzetközi verseny a budapesti Kincsem Parkban és Dunakeszi-Alagon. A kiemelt figyelem célja az volt, hogy a régió számára olyan versenyhelyszínt alakítsunk ki, mely alkalmas a magasabb szintű bajnokságokra való felkészülésben hatékonyan segíteni lovasainkat és lovaikat.
Shumen újra military versenyt rendez
Bulgária északkeleti részén fekvő Shumenben, egy év kihagyás után újra nemzetközi military verseny kerül megrendezésre 2016. június 24-26. között. A helyszín 2011-ben és 2014-ben már otthont adott Balkán-bajnokságnak, idén CCI1* és CCI2*-os kategóriákkal várja a lovasokat.
Magyar eredmények - Ravenna
Szabó Orsolya kiemelkedő eredményt ért el a ravennai verseny CIC3*-os kategóriájában, Zizi St John’st lovagolva hatodik helyen zárt a 19 fős mezőnyben. CIC1*-on további négy magyar páros állt starthoz, Győr Gábor és Szikrázó Szandi 31. helyen fejezték be a 2015. november 13-15. közötti versenyt.
A pályatervezők nem azért építenek, hogy felbukj
Hányszor lehet hallani a tereppályát bejáró, akadályok előtt gondolkodó lovasoktól a következőt: „Vajon itt mire gondolhatott a pályatervező?” Nem elégszer.
Déva Démosz a FEI Fiatal Lovak Világbajnokságán
A Kaizinger Balázs (Kanizsa Lovasklub) által lovagolt Déva Démosz képviselte Magyarországot a lovastusa szakág FEI Fiatal Lovak Világbajnokságán Le Lion d’Angersben (FRA) 2015. október 15-18. között. Déva Démosz egy kisbéri fajtájú 6 éves sárga mén, tulajdonosa és tenyésztője a dunaújvárosi Reál-Száll Bt.
Magyar eredmények - Strzegom
Hat magyar páros állt starthoz a Strzegomban 2015. október 16-18. között, a CCI1*, CIC/CCI2* és CIC3*-os kategóriákkal megrendezett versenyen. CIC1*-on Győr Gábor és Lassu Ferdinánd, CIC2*-on Szabó Orsolya, míg CCI2*-on Porcsa Lőrinc két lovával indult.
Magyar eredmények - Bad Segeberg
Sárközi Csaba (Várkapitány LTE) három lovával, Cita 46-tal, Rambo Coolmannel és Gräfin Lunával indult a bad segebergi verseny CIC1*-os kategóriájában 2015. október 2-3. között. Cita 46-tal az előkelő harmadik helyen zárt a 42 fős mezőnyben.
Magyar eredmények - Langenhagen
Sárközi Csaba (Várkapitány LTE) és Tóth Imre két-két lóval versenyzett a langenhageni CIC1* és CIC2*-os versenyen 2015. szeptember 11-13. között. CIC1*-on Sárközi Csaba és Cita 46 a 19. helyen zárt a 45 fős mezőnyben.
Újra verseny Florestiben
A tavalyi debütálás után idén is nemzetközi versenyt rendez Floresti (ROU) 2015. október 9-11. között. A Bukaresthez közeli helyszín három kategóriában, CCI1*/2*/3*-on várja a lovasok jelentkezését.
Longines FEI Lovastusa Európa-bajnokság: A királynő Michael Jungot és Németországot „koronázta” Európa-bajnokká
A német lovasok egyszerűen a legjobbak voltak a Longines FEI Lovastusa Európa-bajnokság zárónapján Blair Castleben (GBR), ahol a II. Erzsébet brit királynő adta át az érmeket, a több mint 50 hibapont előnnyel győztes Németországnak, valamint az ötödik egyéni felnőtt bajnoki címét szerző Michael Jungnak.
FEI Classics™: Michael Jung történelmet írt Burghleyben, Ingrid Klimke pedig megnyerte a sorozatott
A hatalmas tömeg állva tapsolta Michael Jungot (GER), és fantasztikus lovát, La Biosthetique Samet, miután tökéletes díjugratással megnyerte a Land Rover Burghley Nemzetközi Militaryt (GBR) 2015. szeptember 3-6. között, a FEI FEI Classics™ 2014/2015-os sorozatának hatodik és egyben utolsó állomását.
Porcsa Lőrinc a Fiatal Lovas Eb-n
Porcsa Lőrinc (Magyar Póni Klub Szövetség) és Pop Corn egyéni indulóként képviselte Magyarországot a FEI Fiatal Lovas Európa-bajnokságon 2015. augusztus 26-30. között. A bajnokságnak Strzegom (POL) adott otthont, ahol összesen 15 nemzet 62 sportolója vágott neki a CCI2*-os szinten rendezett versenynek.
Ländliche Eb - 2015
Sárközi Csaba PK Halle Berryvel remekül kezdte a 2015. évi CIC2* Ländliche Európa-bajnokságot Helvoirtban. Kitűnő lovaglással (72,57%) a 42 fős mezőny második helyén állt a díjlovaglást követően. A terepen egy összetett akadály második eleménél történt ellenszegülés miatt visszacsúszott a 29. helyre. A díjugratásban 20 hibapontot gyűjtve végeredményként is maradt a 29. hely.
Magyar eredmények - Baily Bor és Aspang
Augusztus harmadik hétvégéjén került megrendezésre a FEI Ifjúsági Európa-bajnokság, ahol Habsburg-Lothringen Zsófia és Zengő állt starthoza magyar színeket képviselve. A korosztályos Eb-vel egy időben egy népes magyar csapat Aspangban (AUT) versenyzett.
Szerdán kezdődik a Ländliche EB
Sárközi Csaba augusztus 18-án, kedden utazik Luhmühlen melletti otthonából a hollandiai Helvoirtba, ahol szerdán az állatorvosi szemlével kezdetét veszi a 2015. évi CIC2* Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnoksága.
Magyar eredmények - Feldbach
A stájerországi kisvárosban Feldbachban (AUT) a népes nemzeti kategóriák mellett CIC1*/2*-os és olimpiai kvalifikációs CCI3*-os versenyt rendeztek 2015. július 17-19. között. Magyarországot hét egyesület tizenegy párosa képviselte „A könnyű” kategóriától egészen a CCI3*-ig.
Nagykanizsai Military 2015
A 18. Nagykanizsai Military a megszokott július eleji időponthoz képest pár héttel korábban, június 19-21. között került megrendezésre a Csónakázó-tó partján. Magyarország legnagyobb tradícióval rendelkező lovastusa versenyén - nemzetközi (CIC1*/2*) és nemzeti (A0, A, B) kategóriákban - összesen 69 páros állt starthoz.
Magyar eredmények - Strzegom
2015. június 25-28. között a népszerű lengyelországi helyszínen, Stregomban összesen hét kategóriában - CIC1*-tól egészen a CICO3*-os Nemzetek Díjáig - került megrendezésre nemzetközi military verseny. A magyar lovasok jól szerepeltek a nagyon erős, a világ legjobbjaival tűzdelt mezőnyökben, Kaizinger Balázs és 6 éves Déva Démosz 4. helyen végzett a CIC1*-on. Porcsa Lőrinc Pop Cornnal és Sárközi Csaba PK Halle Berryvel és Graefin Lunával is kategóriája első harmadában zárt.
FEI Classics™: Klimke legyőzhetetlen Luhmühlenben
Ingrid Klimke (GER) hatalmas nyomás alatt is hibátlanul lovagolt, amivel életében először győzni tudott a DHL által támogatott CCI4*-os versenyen Luhmühlenben (GER). Ezzel az eredménnyel Klimke bebiztosította első helyét a FEI Classics™ sorozat 2014/2015-ös évadában is.
Kezdődik a Nagykanizsai Military
Június 19-én kezdődik a Nagykanizsai Military. A közel 20 éves tradícióval rendelkező versenyre idén is számos hazai és külföldi lovast várnak a rendezők. A startlistákat és eredményeket a verseny oldaláról tölthetik le az érdeklődők.
Ugrás a Nagykanizsai Military 2015 oldalra.
Rendhagyó Lovas Tábor - fókuszban az esések
A lóról esések amellett, hogy komoly sérüléseket okozhatnak, a bekövetkezésüktől való félelem miatt kevésbé örömtelivé vagy akár élvezhetetlenné tehetik a lovaglást. A fentiek megelőzése a hétköznapi lovas életben a lovaglókobak (esetleg védőmellény vagy egyéb védőfelszerelések) használatán túl meglehetősen kevés figyelmet kap.
Sárközi Csaba újabb sikere
Sárközi Csaba és PK Halle Berry megtartotta kiváló formáját a hónap eleji luhmühleni CIC1*-os győzelmét követően, és május 29-31. között Everswinkelben (GER) a CIC2* verseny 102 fős mezőnyét utasította a háta mögé.
Alagi Military
Startlisták, eredmények és élő közvetítés elérhető az alábbi oldalon.
Figyelem!
Az Alagi Militaryn induló lovaknak legkésőbb 2015. május 28. csütörtök 16:00-ra a verseny helyszínére kell érkezniük. Kérünk mindenkit, hogy ezen információ szerint szervezze lovai szállítását.
Nem veszélyezteti járványhelyzet az Alagi Militaryt
Tájékoztatunk minden résztvevőt, versenyzőt, tulajdonost, egyéb érintettet, aki az Alagi Militaryra készül, hogy a verseny a korábban már közzétett versenykiírás alapján kerül megrendezésre.
Egy hét Alagig
Már csak egy hét van hátra és elkezdődik Magyarország legrangosabb military versenye Dunakeszi-Alagon. A 108 nevezett induló közül 25 képviseli hazánkat. Szurkoljon a helyszínen, vagy kövesse az eseményeket honlapunkon és a facebookon. A magas számú nevezések miatt változott a FEI versenykiírás és a programtervezett is.
FEI Classics™: Fox Pitt a rekordok könyvébe lovagolta Chilli Morningot Badmintonban
William Fox-Pitt (GBR) beírta magát a rekordok könyvébe, miután az első olyan lovassá vált, aki CCI4*-ot tudod nyerni egy ménnel. A Christopher Stone tulajdonában álló Chilli Morning fantasztikus, hibátlan díjugratással nyerte meg a Badminton Nemzetközi Military versenyt, a FEI Classics™ sorozat 2014/2015-ös évadának negyedik állomásán.
Elérhető a kanizsai kiírás
Idén június 19-21. között ismét megrendezésre kerül a Nagykanizsai Military, gyönyörű környezetben a Csónakázó-tó partján. A rendező, Kanizsa Lovasklub SE két nemezközi (CIC2*/1*) és három nemzeti kategóriában (A0, A, B) várja a lovasok nevezését.
Világklasszis mezőny érkezik Alagra
Világklasszis mezőny érkezik Magyarországra az Alagi Nemzetközi Military alkalmából május utolsó hétvégéjén, melyre több mint 100 nevezés érkezett a világ tizenegy országából. A verseny legmagasabb, 2016-os riói olimpiai játékokra kvalifikációt adó kategóriájába előreláthatólag 25 páros áll starthoz.
Magyar eredmények - Bécsújhely és Luhmühlen
Május első hétvégéjén két nemzetközi versenyen indultak hazai lovasok, az osztrák-magyar határhoz közel eső Bécsújhelyen (AUT), valamint a FEI Classics™ sorozat egyik állomásának és a 2011-es FEI Lovastusa Európa-bajnokság helyszínén Luhmühlenben (GER). Sárközi Csaba és PK Halle Berry győzni tudott a CIC* 70 fős mezőnyében.
Michael Jung világelsőként debütál
Michael Jung (GER), a londoni Olimpiai Játékok egyéni- és csapat aranyérem megnyerése után, 2012-ben az első olyan military lovassá vált, aki egy időben rendelkezett az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címmel, most, karrierje során először a FEI Lovastusa Ranglista első helyére ugrott.
FEI Classics™: Michael Jung meghódítja Kentuckyt
Az elképesztő Michael Jung (GER) most már a Rolex Kentucky Nemzetközi Militaryt (USA), a FEI Classics™ 2014-2015-ös sorozatának harmadik állomását, is bejegyezheti győzelmei közé. A bátor kis kancát, FisherRocana FST-t lovagolva díjlovaglás utáni eredményével zárta a versenyt.
Figyelem!
A FEI 2015-ös díjlovagló programok magyar fordítása elérhető a Letöltések menüpont alatt.
A FEI Bíróság diszkvalifikálta Maxime Liviot (FRA) és a francia lovastusa csapatot
A FEI Bíróság diszkvalifikálta Maxime Liviot (FRA) és Qalao des Merst a 2014-es FEI Lovas Világjátékok™ lovastusa versenyéről, miután leadott mintáinak tesztje pozitívnak bizonyultak egy ellenőrzött hatóanyagra vonatkozóan. Livio, aki egyéni ötödik helyezést ért el, tagja volt a negyedik helyen végző és ezzel a 2016-os Riói Olimpiai Játékokra kvalifikációt szerző francia csapatnak. A FEI Bíróság a francia csapatot is diszkvalifikálta, mely az olimpiai kvalifikáció elvesztését is jelenti.
FEI Classics™: Jung visszatér első nagy győzelmének helyszínére
Michael Jung (GER) visszatér arra a helyszínre, ahol első bajnoki győzelmét aratta; most a Rolex Kentucky Nemzetközi Militaryn (USA) versenyez április 23-26. között, a FEI Classics™ 2014/2015-es sorozatának harmadik állomásán.
Figyelem!
A május 9-10. között Kaposvárra tervezett lovastusa verseny technikai okok miatt nem kerül megrendezésre. A verseny átkerül a szezonnyitó versenynek nemrég otthont adó Bábolnára. A versenykiírás hamarosan elérhető lesz a nevezes.eventing.hu oldalon.
Önkénteseket keresünk!
A szervezők önkéntesek jelentkezését várják a 2015. május 29-31. között Dunakeszi-Alagon megrendezésre kerülő IV. Alagi Nemzetközi Military versenyre. Ha kedvet érzel ahhoz, hogy aktív részese legyél Magyarország egyik legrangosabb lovassport rendezvényének, ahol olimpiai kvalifikációért mérik össze tudásukat a nemzetközi régió legjobb lovasai, akkor jelentkezz önkéntesnek az alagi versenyre!
Segesvár ötödik alkalommal
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Erdélyi Nemzetközi Military Segesváron (ROU) 2015. május 8-10. között. A helyszín, amely 2013-ban a FEI Lovastusa Balkán-bajnokságnak adott otthont, idén CCI1*-os és alacsonyabb, nemzeti kategóriákkal várja a lovasokat.
Magyar eredmények - Ravenna
Április első hétvégéjén a Tuska-testvérpár az olaszországi Ravennában versenyzett. Az 1965 óta megrendezésre kerülő verseny kategóriáit (CIC1*/2*/3* és CCI1*) idén is magas induló létszám jellemezte. Tuska Péter és Ben Bendegúz CIC3*-on a 10. helyen zárt.
Elérhető az alagi versenykiírás
Idén is megrendezésre kerül Magyarország egyik legjelentősebb lovasversenye, az Alagi Nemzetközi Military, amely az elmúlt évek során a FEI Fejlesztési Programjának segítségével a közép- és kelet-európai régió lovaséletének meghatározó részévé vált. Az idei verseny négy kategóriájának (CCI3*/2*/1* és CIC3*) május 29-31. között ad otthont az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont.
Ben Benegúz az év lova
A 2014-es év eredményei alapján, a military lovak ranglistájának első helyezettje és ezzel az év lova cím tulajdonosa Ben Bendegúz. A 2005-ös születésű pej herélt lovasával, Tuska Péterrel tavaly első nemzetközi győzelmét aratta a floresti-i CCI2*-on. Indult és helyezett volt a Magyar Bajnokságon, valamint novemberben élete első 3*-át teljesítette Ravennában.
Ländliche Eb versenykiírása
Elérhető a 2015. évi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságának versenykiírása. A versenynek a hollandiai Helvoirt ad otthont 2015. augusztus 20-23. között. A Ländliche Eb vezetőbírója Jan Ruiterkamp (NED) lesz, tagok Judith Eisnecker (AUT) és Joachim Dimmek (GER).
Meghívó Szakági Éves Közgyűlésre
A Magyar Lovassport Szövetség Lovastusa Szakbizottsága értesíti a szakágban tevékenykedő sportegyesületeket, hogy a Szakbizottság Éves Közgyűlést tart.ű
Időpontja: 2015. március 28. (szombat) 9 óra
Amennyiben a Közgyűlés nem határozatképes, a megismételt Éves Közgyűlés újbóli összehívásának időpontja: 2015. március 28. (szombat) 10 óra
Helyszín: Üllő, Dóra-major
A meghívó ITT érhető el.
Egészségügyi Információs Rendszer
A Lovastusa Bizottság és a FEI Orvosi Bizottsága felülvizsgálta a MedCard használatát, melynek eredményeként egy új Egészségügyi Információs Rendszer került bevezetésre 2015. január 1-től.
Ingmar De Vos a FEI új elnöke
Ingmar De Vost (BEL) elsöprő többséggel, a szavazás első fordulójában a lehetséges 131 szavazatból 98-cal választották meg a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnökének december 14-én.
A 2014-es championátusok eredménye
2014-ben három kategóriában (amatőr, előkezdő ló, ifjúsági) hirdettek championokat. Amatőröknél Márkus Klaudia, az ifjúsági kategóriában Divják Janka, az előkezdő lovaknál pedig az Egyed László által lovagolt Gressini Gárda szerezte meg az elsőséget.
Magyar eredmények - Ravenna
2014. november 9-11. között az Emilia-Romagna régióban fekvő Ravenna (ITA) CIC1*/2*/3*-os versenyszámoknak adott otthont. Minden kategóriában volt magyar induló, háromcsillagos szinten két ló, Ben Bendegúz és Viking debütált.
FEI Classics™ 2014/15: Az ausztrál forduló még színesebbé teszi a sorozatot
A hangulatos dél-ausztrál város, Adelaide készen áll a déli félteke legrangosabb lovas eseményére, az Ausztrál Nemzetközi Military-ra. A FEI Classics™ 2014/15-ös sorozatának második fordulója, mely pénteken a díjlovaglással kezdődik, egyedülálló városi helyszín a versenynaptárban, hiszen a terepverseny a város központjában fekvő parkban kanyarog majd.
Népes mezőny Bábolnán
2014. október 17-19. között Bábolna adott otthont az év utolsó hazai lovastusa versenyének, ahol három kategóriában (A0, A, B) több mint 90 páros állt starthoz. A verseny a Visegrádi Kupa döntője, Tanintézeti Országos Bajnokság, Kezdő Ló Országos Bajnokág, valamint Amatőr Csapatbajnokság is volt.
FEI Classics™: A világ legjobbjaival kezdődik az új évad Pauban
Elit mezőny gyűlt össze Franciaország dél-nyugati részén a Pau Nemzetközi Military (FRA) alkalmából, a FEI Classics™ 2014/2015-ös sorozatának kezdetén. E jelentős francia verseny az első állomása a népszerű sorozatnak, mely a világ hat CCI4*-os versenyét köti össze.
Tuska Péter nyerte a floresti CCI2*-ot
Magyar győzelemmel zárult az október 10-12. között Florestiben (ROU) megrendezett lovastusa verseny. Tuska Péter és Ben Bendegúz a verseny legmagasabb, CCI2*-os kategóriájában tudott az élen végezni.
Magyar eredmények - Strzegom
2014. szeptember 19. és 21. között Strzegomban, a 2017-es Európa-bajnokság helyszínén a Nyílt Lengyel Fiatal Lovak Bajnoksága mellett CIC*/** CCI** és CNC***-os kategóriák kerültek lebonyolítsa. A lengyel versenyen Porcsa Lőrinc, Sárközi Csaba és Szabó Orsolya indult magyar színekben.
Visegrádi Kupa Döntő Bábolnán
Lehet nevezni a Visegrádi Kupa döntőjére, illetve a Fiatal ló OB és Tanintézeti OB versenyszámaira, melyek Bábolnán kerülnek megrendezésre október 17-19. között.
Részletek a verseny oldalán.
Helyreigazítás - Új romániai verseny Florestiben
Korábban tévesen közöltük, hogy a Kolozsvár melletti Szászfenesen (Floresti) nemzetközi lovastusa verseny kerül megrendezésre. A helyszín a Bukarest melletti Floresti lesz. A hiba miatt elnézést kérünk.
Versenykiírások és pontos helyszín
Magyar eredmények - Langenhagen
A 2014. szeptember 12. és 14. között németországi Langenhagenben megrendezett nemzetközi verseny CIC*-os kategóriájában Sárközi Csaba és Tóth Imre két-két lóval képviselte a hazánkat. Legjobb magyar eredményt Sárközi Csaba érte el, Lilly 447-tel 10. helyen zárt.
Szabó Brigitta a 2014. évi Magyar Bajnok
Az elmúlt években megszokotthoz képest talán egy kicsit korábban, szeptember első hétvégéjén, egy lassan már hagyományosnak mondható helyszín, a kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont a 2014. évi Felnőtt Magyar Bajnokságnak (CNC**) és az Utánpótlás Ló Bajnokságnak (CNC*). A bajnokságokkal párhuzamosan A0, A és B kategóriákban versenyzett közel hatvan lovas.
Egyed László a Világjátékokon
Egyed László és My Win augusztus utolsó hétvégéjén a normandiai Alltech FEI Lovas Világjátékokon vett részt. Már az indulási jog kivívása is hatalmas eredmény volt a Kanizsa Lovasklub lovasától, 16 éve nem volt magyar résztvevője ilyen rangos világversenynek.
Sárközi Csaba helvoirti eredménye
2014. augusztus 22-24-én a jövő évi Ländliche EB helyszínén, a hollandiai Helvoirtban versenyzett Sárközi Csaba. A CIC* kategória 111 fős mezőnyében PK Halle Berry-vel a 14. helyen végzett.
Pintér Vanda második Aspangban
A Magyar Póni Klub Szövetség lovasa, Pintér Vanda és a hét éves pej herélt, Ortega második helyen végzett az ausztriai Aspangban megrendezett nemzeti lovastusa verseny „A” kategóriájában augusztus 16-17. között.
In Memoriam: Michael James Bullman (GBR), 1942 - 2014
Életének 72. évében, magyarországi otthonában elhunyt Michael James Bullman (GBR), ismert lovas szakember, tulajdonos, a brit és a magyar díjugrató válogatott kapitánya.
Ifjúsági és Fiatal Lovasok Bajnoksága - Pápa
2014. augusztus 1-3. között Pápa adott otthont az Ifjúsági és Fiatal Lovasok Lovastusa Országos Bajnokságának. Az ifjúsági korosztályban hat, a fiatal lovasok kategóriájában három lovas versenyzett a bajnoki címért.
Magyar eredmények - Motesice
Schaller Gábor és Principessa nyerte a szlovákiai Motesicében megrendezett lovastusa verseny legmagasabb, CNC*-os kategóriáját, július utolsó hétvégéjén. A Visegrádi Kupa harmadik állomásán nyolc magyar lovas tizenkét lóval indult.
Egyed László indul a normandiai Világjátékokon
Egyed László és My Win június végén megszerezte a még hiányzó minősítő eredményét az idei Alltech FEI Lovas VilágjátékokraTM, melynek Franciaország északnyugati része, Normandia ad otthont augusztus 23. és szeptember 7. között.
Sárközi Csaba baborówkoi eredménye
Sárközi Csaba és PK Halle Berry a lengyelországi Baborówkoban versenyzett 2014. július 18-20. között. A CIC** 26 fős mezőnyében - ahol a magyar pároson kívül még belga, finn, lengyel, litván és német lovasok indultak - 7. helyen zárt Sárközi Csaba, aki a legjobb díjlovaglásért (72,1%) a verseny különdíját nyerte.
Ifj. Tuska Pál helyezett a feldbachi CIC***-on
Július 18-20. között Feldbachban (AUT) megrendezett nemzetközi és nemzeti lovastusa verseny legmagasabb kategóriájában - CIC***-on - ifj. Tuska Pál és Rádiháza Alfa 5. helyen zárt. A hazai lovasok körében népszerű osztrák versenyen 15 magyar páros állt starthoz.
Egyed László és Viking győzött CIC2*-on
Egy év kihagyás után, július első hétvégéjén újra visszatért a military Nagykanizsára, a Csónakázó-tó partjára. Gyönyörű környezetben, hat nemzet közel 70 párosa versenyzett két nemzetközi (CIC*/**) és négy hazai (A0, A, B, CNC*) kategóriában.
Nagykanizsai Military - eredmények
A végeredmények megtekintéséhez kattintson IDE.
Egyed László 9. a strzegomi CCI3*-on
Egyed László, a Kanizsa Lovasklub lovasa, My Wint lovagolva 9. helyet szerezte meg a lengyelországi Strzegomban megrendezett CCI3*-os versenyen. Rajta kívül a Magyar Póni Klub Szövetség két tagja, Varga Júlia és Varga Zsuzsa képviselte hazánkat, CCI*-on.
Hamarosan lezárul a nagykanizsai nevezés
A nagykanizsai nemzetközi és nemzeti lovastusa verseny nevezési és boxfoglalási határideje 2014. június 26., csütörtök 16:00. A határidő lejárta után a Szervező Bizottságnak nem áll módjában új nevezést vagy boxfoglalást elfogadni!
FEI Classics™: Új-Zéland új hőse
Az új-zélandi Tim Price fantasztikus díjugratása után első CCI4*-os versenyét nyerte Luhmühlenben (GER), a DHL Paket által támogatott, a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozat ötödik, utolsó előtti állomásán.
A lovastusa sport fekete napja
Június 14-én, szombaton, két lovas vesztette életét terepversenyen történt balesetben, Németországban és Nagy-Britanniában, csupán pár óra különbséggel. Ezen a tragikus napon Luhmühlenben egy ló is elpusztult.
FEI Classics™: Világklasszis indulók a luhmühleni versenyen
Több mint 50 lovas, a világ 12 különböző országából áll starthoz a DHL Paket által támogatott CCI4*-os versenyen Luhmühlenben (GER) június 12-15. között, a FEI Classics™ 2013/2014-as sorozat ötödik, utolsó előtti állomásán.
Magyar eredmények - Brno
Július első teljes hétvégéjén a csehországi Brnoban megrendezett nemzetközi versenyen két ifjúsági lovas képviselte Magyarországot. Fábián Dóra és Csasztuska (Szikszai Military Lovas Sport Egyesület), valamint Pintér Klaudia és Gidrán Néró (Magyar Póni Klub Szövetség) indult CCI1*-os kategóriában.
Kanada ad otthont a 2018-as FEI Lovas Világjátékoknak™
A FEI Büro egyhangúan elfogadta Bromontot/Montrealt a 2018-as FEI Lovas Világjátékok™ rendező városaként. A döntésre a Büro két napos lausanne-i gyűlésének elején, a FEI Értékelő Bizottság jelentése alapján került sor hétfőn.
Magyar siker CCI**-on
Kilenc ország lovasai, három kategóriában - köztük Magyarországon egyedüliként CIC***-on is - versenyeztek a III. Alagi Nemzetközi Militaryn május 23-25. között. A FEI Fejlesztési Programjának támogatását élvező verseny mindhárom részfeladatát idén egy helyszínen, az alagi lóversenypályán bonyolította le a rendező, Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.
Élő közvetítés, napirend, eredmények
A végeredmények megtekintéséhez kattintson IDE.
Figyelem!
Az alagi military versenyre érkezők a Repülőtéri utca felől tudják megközelíteni a helyszínt. Az istállók a repülőtér mellett az utolsó hangárban lesznek felállítva.
Figyelem!
Elsősorban tapasztalattal rendelkező akadálybírókat keresünk a hétvégi III. Alagi Nemzetközi Military verseny szombati napjára (május 24.). Jelentkezési határidő: május 21.
Célegyenesben az alagi verseny
Népes mezőny áll starthoz a fővárostól alig néhány percnyire Dunakeszi-Alagon. A május 23-25. között megrendezésre kerülő Alagi Nemzetközi Military versenyre előzetesen kilenc ország lovasai adták le nevezésüket, összesen 65 lóval.
FEI Classics™: Sam Griffiths álma valóra vált Badmintonban
Az ausztrál lovas Sam Griffiths a vasárnapi díjugratásban is fantasztikus lovaglást bemutatva nyerte élete első igazán komoly címét a Mitsubishi Motors Badminton Nemzetközi Militaryn, a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozat negyedik állomásán, ahol a Dinah Posford és Jules Carter tulajdonában álló Paulank Brockagh-t lovagolta.
Magyar eredmények - Bécsújhely
Május első hétvégéjén Bécsújhelyen megrendezett nemzetközi (CCI*/**, CIC**) és nemzeti lovastusa versenyen öt magyar lovas kilenc lóval képviselte a hazai színeket. A legjobb magyar eredményt Egyed László és My Win (Kanizsa Lovasklub) érte el CIC**-on.
FEI Classics™: Fox-Pitt a hős Kentuckyban
William Fox-Pitt (GBR) hidegvérét megőrizve öt éven belül harmadszor is győzni tudott a Rolex Kentucky Nemzetközi Militaryn. Fox-Pitt, a FEI Classics™ sorozat háromszoros győztese, három versenyt követően 15 ponttal vezeti a 2013/2014-es sorozatot.
Figyelem!
Online elérhetővé váltak a FEI által jóváhagyott versenykiírások a data.fei.org oldalon. Minden nemzetközi lovastusa kiírás feltöltésre kerül a FEI Adatbázisba és a FEI Naptárban megtekinthető.
FEI Classics™: Izgalmas versenynek ígérkezik Kentucky
Minden készen áll egy izgalmas versenyhez, a lovastusa naptár egyik biztos pontjának számító, Rolex Kentucky Nemzetközi Militaryn, a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozatának harmadik állomásán, ami az április 24-27. közötti hétvégén kerül megrendezésre.
Erdélyi Nemzetközi Military
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Erdélyi Nemzetközi Military verseny Segesváron (ROU) 2014. május 2-4. között. Az Erdély szívében fekvő, a FEI Fejlesztési Programjának támogatását élvező helyszín tavaly a FEI Lovastusa Balkán-bajnokságnak is otthont adott. 2014-ben CCI*-os, valamint nemzetközi kategóriák kerültek kiírásra.
Elérhető az alagi versenykiírás
Az év első hazai rendezésű nemzetközi lovastusa versenyének Dunakeszi-Alag ad otthont május 23-25. között. Az FEI Fejlesztési Programjának támogatását élvező helyszínen idén CCI*/** és CIC***-os kategóriában versenyezhetnek a régió legjobb lovasai.
FEI Lovastusa Nemzetek Díja™: Nagyszerű francia kezdés
A francia csapat hazai pályán aratott győzelmet a FEI Lovastusa Nemzetek Díja™ első, fontainebleaui fordulóján, március 19-23. között. Az erős négyes már a szezon elején magasra tette a lécet, díjlovaglás után élre állt és egyedüli csapatként négy akadályhiba nélküli tereppályával zárta a szombati napot.
Új póni díjlovagló feladat
Elkészült egy új póni díjlovagló feladat, amelynek célja az eltérő nehézségi szintek közötti egyértelmű különbségek meghatározása abban a két programban, amit póni versenyeken használnak.
Újra verseny Nagykanizsán
Egy év kihagyás után a Kanizsa Lovasklub SE ismét nemzetközi és nemzeti military versenyt rendez Nagykanizsán a Csónakázó-tó partján. A július első hétvégéjén megrendezésre kerülő versenyen négy nemzeti kategória (A0, A, B, CNC*) mellett két nemzetközi kategória (CIC*/**) is lebonyolításra kerül.
Bábolna nemzetközi versenyt rendez
Az évek óta rendszeresen versenyt rendező Bábolna idén ősszel nemzetközi military versenynek is otthont ad. Október 11-12. között a Tanintézeti Országos Bajnoksággal egy időben CIC*-os kategóriában is versenyezhetnek a régió lovasai. A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. területén márciusban edzőtábor és edző továbbképzés, áprilisban a lovastusa szakág évadnyitó verseny kerül lebonyolításra.
Jegyek a normandiai Alltech FEI Lovas Világjátékokra™
Nem kevesebb, mint 200.000 jegyet dobtak még piacra március első hetében a 2014-es normandiai Alltech FEI Lovas Világjátékok™ szervezői. Az újonnan kiadott jegyek legtöbbje valamely olimpiai szakág - díjugratás, díjlovaglás, military - napijegye, azonban lehet még kapni jegyeket a nem olimpiai szakágak versenyeire is.
Military edzőtábor Bábolnán
Schaller Gábor szövetségi kapitány és Tuska Pál szakedző háromnapos military edzőtábort tartanak Bábolnán, 2014. március 21-23. között. Az edzőtábor célja a téli alapozó idomítómunka felmérése, típus terepakadályok ugratása, technikai és taktikai elemek gyakorlása, valamint formába hozás az év első hazai military versenyére.
Edzőtovábbképzés Bábolnán
2014. március 22-én, szombaton - a háromnapos military edzőtábor keretein belül - edzői továbbképzés kerül megrendezésre Bábolnán, melyet a díjugrató és a military szakág is elfogad. A továbbképzést Schaller Gábor, az Edzői-Oktatási Bizottság tagja, a lovastusa szakág szövetségi kapitánya tartja.
Újabb nagy lépés
Az Alagi Nemzetközi Military verseny eddig is folyamatosan fejlődött, hiszen a 2012-es sikeres debütálás után 2013 májusában - Magyarországon először - háromcsillagos kategóriának is otthont adott a Kincsem Park és az alagi tréningpálya. Idén egy újabb nagy lépésre szánta el magát a rendező Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.
Fülöp Sándor a Fiatal Lovak Világbajnokságán bírál
Fülöp Sándort, hazánk egyetlen 3*/4*-os nemzetközi lovastusa bíróját újabb komoly elismerés érte: a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) a Fiatal Lovak Világbajnokságán a 6 éves lovak kategóriájában vezető bírónak jelölte ki.
Szakági Közgyűlés 2014
2014. február 7-én megtartott éves szakági közgyűlésén elfogadásra került az idei versenynaptár, valamint a Lovastusa Szakbizottság új tagjának a tagság egyhangú szavazattal Szikszai Lajost választotta.
Magyar sportolók kategorizálása
A sportolók kategorizálásnak listája frissítésre került és elérhetővé vált a fei.org oldalon. A magyar lovasok közül Egyed László „C” kategóriába, Kaizinger Balázs, Pintér Vanda, Sárközi Csaba, Tóth Imre, valamint ifj. Tuska Pál „D” kategóriába került besorolásra.
Magyar lovasok a HSBC Ranglistán
A magyar lovasok 2013. január 1. és 2013. december 27. között megszerzett pontjaik és ezzel elért helyezésük a HSBC Ranglistán ITT tekinthető meg. A ranglistán legjobb magyarként Varga Zsuzsa 27 ponttal a 751. helyen áll, összesen 15 magyar lovasnak sikerült pontot szereznie.
Frissített díjlovagló programok
A FEI frissítette a CI3*A és CI2*B díjlovagló feladatokat azért, hogy az E és a B bíró jobban rálásson az átlóváltásokra, valamint a feladatok logikusabb felépítése miatt. A változások 2014. július 1-től lépnek életbe, a programokban piros színnel vannak kijelölve.
FEI Classics™ 2013/2014: Burton és TS Jamaimo győzött Adelaide-ben
„Egy kicsit váratlan”, mondta Christopher Burton, aki Stephanie Pearce tulajdonában álló, TS Jamaimoval történelmi győzelmet aratott a HSBC Adelaide CCI4*-os versenyen, a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozat második állomásán.
FEI Classics™ 2013/2014: Drámai visszaszámlálás Adelaide-ben
A hétvégi, adelaide-i Ausztrál Nemzetközi Military, a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozatának második versenyének visszaszámlálása drámai fordulatokat tartogatott. Az atlantai olimpia aranyérmese, Wendy Schaeffer (AUS) visszatért Adelaide-be, hogy megpróbáljon harmadszorra is győzni, de két helyen eltörte lábát egy edzés közben történt esés során, így nem lesz ott a startlistán.
FEI Classics™: Fox-Pitt három esélye a paui fináléban
William Fox-Pittnek három esélye volt a győzelemre Les Etoiles de Pauban (FRA), a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozat első versenyén, izgalmas fináléban a brit harmadik, egyben utolsó lovaglásáig kellett várni, hogy Seacookie TSF-fel megnyerje a fődíjat.
FEI Classics™: Erős mezőny áll starthoz az új szezon kezdetén Pauban
Egy rendkívül erős mezőny áll starthoz a francia Pireneusokban ezen a hétvégén (október 24-27.) megrendezésre kerülő Les Etoiles de Pau CCI4*-on, a FEI Classics™ 2013/2014-es sorozat első állomásán. Tizenkét nemzet lovasa, sokan közülük a világ legjobbjai, több mint 80 lóval adta le nevezését.
Szezonzáró verseny Bábolnán
2013. október 19-20. között Bábolna rendezte a lovastusa szakág ez évi utolsó versenyét, A0, A, és CNC*-os kategóriákban, összesen 75 páros állt starthoz. A verseny a Visegrádi Kupa döntője, Tanintézeti Országos Bajnokság, Kezdő és Utánpótlás Ló Bajnokág, Fiatal Lovas Országos Bajnokság, valamint Amatőr Csapatbajnokság is volt.
Francia tenyésztésű lovak sikere a Fiatal Lovak Világbajnokságán
Francia tenyésztésű lovak nyertek, mind a hat, mind a hét éves lovak versenyében a 2013. október 17-20. között Le Lion d'Angers-ben (FRA) megrendezett Fiatal Lovak Világbajnokságán. A hat éves lovaknál az anglo-arab Tenareze, míg a hét éves lovaknál a selle francais Sirocco du Gers győzött, mindkét lovat Thomas Carlile lovagolta.
Magyar lovas a Fiatal Lovak Világbajnokságán
2013. október 17-20. között Le Lion d'Angers-ben (FRA) kerül megrendezésre a Fiatal Lovak Világbajnoksága, a verseny egyetlen magyar indulója Tóth Imre. A magyar lovas, a hat éves pej kancát, Zypresse 8-at lovagolja a CCI*-os szinten.
FEI Lovastusa Nemzetek Díja™: Nagy-Britannia nyerte a 2013-as sorozatot
Nagy-Britannia nyerte a 2013-as FEI Lovastusa Nemzetek Díja™ versenysorozatot, hatalmas küzdelem után csupán egy ponttal előzte meg a tavalyi bajnok Németországot.
Új-zélandi győzelem a boekeloi CCI3*-on
Befejeződött a Boekeloban (NED), október első hétvégéjén megrendezett CCI3*-os verseny, ami egyben Nemzetek Díja és Holland Bajnokság is volt. A rangos versenyen a magyar színeket Egyed László képviselte My Winnel.
Magyar induló a boekeloi CCI3*-on
Egyed László képviseli a hazai színeket az október 10-14. között Boekeloban (NED) megrendezésre kerülő CCI3*-os versenyen. A 2004. évi Magyar Bajnok, a tavalyi strzegomi világkupa forduló résztvevője most a 11 éves pej holsteini mént, My Win-t lovagolja.
Pintér Vanda nyerte a 2013. évi Magyar Bajnokságot
Október első hétvégéjén egymást követően negyedszerre adott otthont a kaposvári Pannon Lovasakadémia a Felnőtt Magyar Bajnokságnak. Sok lovast vonzott a verseny, ahol a 2013. évi Felnőtt Magyar Bajnokság mellett A0, A, B, CNC* egy és CNC**-os versenyszámok kerültek kiírásra.
Befejeződött az Ifjúsági Európa-bajnokság
Varga Zsuzsa és Farello Z 49., míg Varga Júlia és Parancs az 56. helyen zárta a szeptember 12-15. között, a franciaországi Jardy-ben megrendezett FEI Ifjúsági Lovastusa Európa-bajnokságot. A Porcsa Lőrinc és a Varga testvérek alkotta csapat a 15. helyet szerezte meg.
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Paget a legjobb a Land Rover Burghley Nemzeközi Militaryn
Jock Paget nyugodt maradt a Land Rover Burghley Nemzetközi Military utolsó perceinek hatalmas nyomása alatt, a HSBC FEI Classics™ sorozat végső állomásán, és az ötödik új-zélandi lovassá vált, aki magasba emelhette a győztesnek járó díjat, a nagy nézettségű brit CCI4*-on.
Ifjúsági Európa-bajnokság 2013, Jardy
Az idei évben Franciaország rendezi a FEI Ifjúsági Lovastusa Európa-bajnokságot szeptember 12-15. között, melyen Porcsa Lőrinc, Varga Júlia és Varga Zsuzsa képviselik Magyarországot. A jardy-i CCI*-os terhelésű versenyen 21 ország 90 lovasa méri össze tudását.
Eger felkészült a debütálásra
Vadonatúj pálya kerül kialakításra történelmi városunk, Eger mellett. Fodor Tamás célja egy olyan lovasközpont létrehozása, ahol ló és lovas optimális körülmények között versenyezhet és készülhet fel a világ legkomolyabb nemzetközi versenyeire.
Tokió nyerte a 2020-as Olimpiai Játékok rendezési jogát
Tokiót választották a 2020-as Olimpiai és Paralimpiai Játékok házigazdájának. A NOB közgyűlésén Tokióval szemben Isztambul és Madrid maradt alul. A japán főváros nyerte a végső fordulót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjainak szavazata alapján Buenos Airesben, így 60 szavazattal legyőzte a 36-ot kapott Isztambult.
HSBC FEI Lovastusa Európa-bajnokság: Jung egy újabb „arany napot” hozott Németországnak
Hangos ünneplésben tört ki a malmöi közönség, amikor Michael Jung (GER) fantasztikus lovaglással megvédte egyéni címét a HSBC FEI Lovastusa Európa-bajnokságon és német csapattársait az egymást követő második aranyéremhez segítette.
Sárközi Csaba második Helvoirtban
Sárközi Csaba a nagyon előkelő második helyet szerezte meg a hollandiai Helvoirtban megrendezett CIC*-os versenyszámban augusztus 24-25. között. A 99 fős mezőnyben belga, brit, finn, francia, holland, lengyel, német és spanyol lovasokat is megelőzött a sárga hannoveri kancát, PK Halle Berry-t lovagló magyar lovas.
Befejeződött az Alltech FEI Lovas Világjátékok™ military tesztversenye
A military szakág versenye, másodikként a jövő évi Alltech FEI Lovas Világjátékok™ tesztversenyeinek 2013-as sorozatában, Vittoria Panizzon és Merlots Magic győzelmét hozta vasárnap Caenban (FRA), az olasz páros a tavaly szeptemberi ír CCI** nyertese Ballindeniskben.
Magyar eredmények - Bécsújhely és Güssing
Augusztus első felében két osztrák helyszínen, Bécsújhelyen és Güssingben is eredményesen versenyeztek a hazai lovasok. Bécsújhelyen „A” kategóriában második lett Fülöp Dorottya, „L” kategóriában Porcsa Lőrinc harmadik helyen végzett, mindketten a Magyar Póni Klub Szövetség versenyzői. Míg Güssingben Egyed László (Szilvásváradi LSKE) „A” és „L” kategóriákban is győzött, Vachter Fruzsina (Rhiannon Lovas Klub) „A” kategóriában szerzett értékes harmadik helyezést.
HSBC FEI Lovastusa Európa-bajnokság: Svédország felkészült a történelmi versenyre
Összesen 17 ország küldi lovasait a HSBC FEI Lovastusa Európa-bajnokságra Malmöbe (SWE) a hónap végén (augusztus 29 - szeptember 1.). A 2013-as bajnokság rendezőinek célja, hogy a verseny minden tekintetben olyan lenyűgöző legyen, mint az eddigi 30 alkalommal.
Sárközi Csaba sahrendorfi eredménye
Július utolsó hétvégéjén a németországi Sahrendorfban L, CIC*, CIC**-os versenyszámok kerültek lebonyolításra. A többszörös magyar bajnok Sárközi Csaba és a hatéves holsteini kanca, Zartbitter harmadik helyen végzett az L kategória 52 fős mezőnyében. CIC*-on a hétéves hannoveri kancával, Lilly-vel 47 indulóból a 11. helyett szerezte meg.
Nemzeti verseny Kaposváron
Az előzetes tervekkel ellentétben nemzeti verseny lesz az őszi Kaposvári Military, beleértve az egy- és kétcsillagos kategóriákat is. A Szervező Bizottság a Lovastusa Szakbizottsággal egyetértésben úgy döntött, hogy 2013-ban nem rendez nemzetközi military versenyt a Lovasakadémia SC. Október első hétvégéjén CNC**-on a 2013. évi Magyar Bajnokságért versenyeznek a szakág legjobb hazai lovasai.
In memoriam Charly Boess
2013. augusztus 5-én, hétfőn, életének 58. évében elhunyt Carl-Heinz Boess, nemzetközi lovastusa bíró és technikai delegált. Nagyon kedves barátot veszítettünk el. Emlékét szívünkben őrizzük.
Ländliche Eb - 2013
Véget ért a Ländliche Eb
Vasárnapi díjugratással befejeződött a 2013. évi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnoksága, Laintalban. A csapatversenyt Németország nyerte Nagy-Britannia és Belgium előtt, egyéniben a dobogó első két fokára német lovasok állhattak fel, az aranyérmes Friederike Tophoff-Kaup és Lady you TSF lett, ezüstérmes Janet Wiesner, bronzérmes a brit Katy Hurst.
Terepnap a Ländliche Eb-n
Szombaton a terepversenyre került sor Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságán, Laintalban. A Tuska Pál vezette magyar csapat kilencedik helyen áll, a csapat legjobbja Szabó Orsolya és Zizi St. Johns. A csapat tagjának, Nagy Zsuzsannának segítségével próbálunk beszámolni a legfrissebb hírekről honlapunkon.
Díjlovaglás második napja a Ländliche Eb-n
Pénteken befejeződtek a Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokság díjlovagló feladatai Laintalban. A magyar csapat 8. helyen áll, legjobb egyéni eredményt elérő lovasunk Egyed László és Scipio S. A csapat tagjának, Nagy Zsuzsannának segítségével próbálunk beszámolni a legfrissebb hírekről honlapunkon.
Díjlovaglás első napja a Ländliche Eb-n
Csütörtökön a csapatdíjlovaglással és az egyéni díjlovagló feladatok egy részével folytatódott a Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnoksága Laintalban. A magyar csapat tagjának, Nagy Zsuzsannának segítségével próbálunk beszámolni a legfrissebb hírekről honlapunkon.
Elkezdődött a Ländliche Eb
Elkezdődött a 2013. évi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnoksága Laintalban (AUT). Szerdai napon az első állatorvosi szemle sikeresen lezajlott mind a hét magyar ló esetében. A magyar csapat tagjának, Nagy Zsuzsannának segítségével próbálunk beszámolni a legfrissebb hírekről honlapunkon.
Sárközi Csaba baborówkoi eredménye
Sárközi Csaba két lóval indult a 2013. július 12-14. között Baborówkoban (POL) megrendezett verseny CIC*-os kategóriájában. PK Halle Berryvel az előkelő ötödik helyen végzett a 33 fős mezőnyben.
A Ländliche EB napirendje
A 2013. évi Ländliche napirendjét megtekintheti a címre kattintva.
Új határozatok
A lovastusa szakág elnöksége az alábbi két határozatot hozta 2013. június 26-án.
Esések Iskolája
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Nicholson luhmühleni győzelme
Andrew Nicholson és Mr Cruise Control aratott győzelmet Luhmühlenben a HSBC FEI Classics™ sorozat utolsó előtti, a DHL PAKET által támogatott állomásán. Ezzel az 51 éves új-zélandi lovas egy év alatt negyedszerre nyert CCI4*-os versenyt, de először a hosszú ideje hűséges tulajdonosok, Robin és Nicky Salmon gyönyörű szürke heréltjével, Mr Cruise Controllal, akivel korábban nem tudott ekkora versenyt nyerni.
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Utolsó előtti állomás: Luhmühlen
Andrew Nicholson (NZL), aki jelentős előnnyel vezeti a HSBC FEI Classics™ sorozatot, ezen a héten Németországban indul a sorozat utolsó előtti, luhmühleni állomásán, a DHL PAKET által támogatott CCI4* kategóriájú versenyen. Nicholson, a 2012-es HSBC Ranglista első, akinek jó esélye van, hogy első új-zélandiként megnyerje HSBC FEI Classics™ sorozatot, három jó lóval utazik a németek legfontosabb versenyére.
Ländliche Eb csapat díjlovagló programja
Elérthető a 2013. évi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságának csapat díjlovagló programja. Thomas Tesch, a szervező bizottság vezetőjének tájékoztatása alapján a Ländliche Szövetség az ITT megtekinthető programot adta meg.
Változás!
Változott a 2013. évi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságára történő minősülés követelménye (versenykiírás VI. bekezdés 9. oldal). A hagyományos CIC** versenyeknek megfelelő FEI előírásokat kell teljesíteni, tehát egy MER-t (Minimális Alkalmassági Feltétel) kell elérni kombinációként (adott ló és lovas páros) CIC* vagy CCI*-os kategóriában 2011. augusztus 7. és 2013. július 12. közötti időszakban.
FEI „Kobak szabály”
2013. január 1-én az új FEI “Kobak szabály” életbe lépett. A sportolók jóléte kiemelkedő fontosságú a FEI számára, ezért szorgalmazza, hogy minden a lovassportban érintett viseljen három ponton rögzített kobakot, valamint ismerkedjen meg az általános és a szakágak egyedi szabályaival.
Megváltozott a Fiatal Lovak Világbajnokságának nevezési határideje
2013. október 17-20. között kerül megrendezésre a Fiatal Lovak Világbajnoksága Le Lion d'Angers-ben, Franciaországban. A nevezési határidő (névleges) 6 éves lovaknak CH-1*-ra 2013. szeptember 23-ára módosult. A nevezési határidő (névleges) 7 éves lovaknak CH-2*-ra nem változott, azaz maradt 2013. szeptember 16.
CIC3*/2*/1* Dunakeszi-Alag - Ne hagyja ki!
Változás!
Lovasok figyelem! A Kincsem Park megközelíthetősége megváltozott. A military versenyre érkezők nem a Kincsem Park főbejáratán keresztül tudják elérni az istállókat, hanem a Fehér út és Gyógyszergyári út kereszteződésénél levő kapun hajthatnak be.
Részletekért kattintson a címre!
Két hét Alagig
Már csak két hét van hátra az Alagi Nemzetközi Military kezdetéig. A tavaly őszi sikeres debütálás után ismét nemzetközi verseny kerül megrendezésre Dunakeszi-Alagon és a Kincsem Parkban 2013. május 25-26. között.
Ländliche Eb versenykiírása
Megtekinthető a 2013. évi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságának versenykiírása, a versenynek az osztrák Laintal add otthont 2013. július 17-21. között. Lényegét tekintve nem változik a Ländliche Eb kiírása az előző évekhez képest. A bajnoksággal egy időben CIC*/**-os kategóriák is megrendezésre kerülnek.
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Paget Promise-a beváltotta ígéretét a Mitsubishi Motors Badminton Nemzetközi Militaryn
Új csillag született május első hétvégéjén: az új-zélandi Jock Paget nyert a Mitsubishi Motors Badminton Nemzetközi Militaryn (GBR), a HSBC FEI Classics™ sorozat negyedik állomásán.
Magyar eredmények - Bécsújhely
A május első hétvégéjén, Bécsújhelyen megrendezett lovastusa versenyen 7 magyar lovas 12 lóval vett részt. A két nemzetközi és öt nemzeti kategóriában az osztrák és magyar indulókon kívül még cseh, német, lengyel és szlovák lovasok képviselték hazájukat.
Lovasok, edzők figyelem!
Schaller Gábor szövetségi kapitány előírása szerint a Laintalban rendezendő Ländliche Eb-re készülő lovasok első válogató versenye: Dunakeszi (május 25-26.) CIC*, vagy CIC**!
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Álomcsapat vonul fel a Mitsubishi Motors Badminton Nemzetközi Militaryn
Úgy fest, a Mitsubishi Motors Badminton Nemzetközi Military (GBR) történetének legizgalmasabb versenye következik, mely a negyedik állomása a HSBC FEI Classics™ 2012/2013 sorozatnak, hiszen két, ereje teljében levő remek lovas összecsapását láthatjuk május első hétvégéjén.
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Nicholson jól időzítette első győzelmét Kentuckyban
Andrew Nicholson (NZL) magabiztos lovaglással nyert Quimboval, Libby Sellar tulajdonában álló gyönyörű fekete lóval, így megszerezte élete első győzelmét a Rolex Kentucky Nemzetközi Militaryn (USA), a HSBC FEI Classics™ 2012/2013-as sorozatának harmadik állomásán.
HSBC FEI Classics™ 2012/2013: Andrew Nicholson kerül reflektorfénybe Kentuckyban
A héten minden szem Andrew Nicholsonra (NZL) szegeződik, aki április 25-28. között a Rolex Kentucky Nemzetközi Militaryn (USA) próbálja megtartani vezető helyét a HSBC FEI Classics™ 2012/2013-as sorozatban.
Rajnai Attila újabb eredményei
Az Egyesült Amerikai Államokban élő és versenyző Rajnai Attila az elmúlt hetekben két versenyen vett részt. A március 28-31. közötti Galway Downs Nemzetközi Militaryn El Primeroval 9., az április 10-14-ei Twin Rivers Spring Military Kadentet lovagolva ért el szintén 9. helyezést.
FEI Sport Fórum: Lovak a „törzsutas” rendszerben
A legmagasabb szintű sport lovak nemzetközi szállítási körülményeinek javításával foglalkoztak a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI), az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) és az Európai Bizottság küldöttei a FEI Sport Fórumon, április elején svájci Lausanne-ban.
Felhívás - Piber
Az osztrák nemzeti bajnokság 2013. június 21-23. között a stájerországi Piberben kerül megrendezésre. A verseny a 20 000 eurós összdíjazású Osztrák Military Kupa egyik állomása, ahol két nemzetközi kategóriában, CIC* és CIC** indulhatnak a lovasok. A belépés díjtalan.
Figyelem!
Az eredetileg április 13-14-re tervezett bábolnai minősítő verseny, új időpontban április 27-28. között kerül megrendezésre. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a pincinai (SVK) verseny elmarad.
Magyar sportolók kategorizálása - frissített
A 2013. január 1-től hatályba lépő, FEI Lovastusa Szabályzat 2013. március 19-én frissítésre került, ami érintette a sportolók kategorizálását is. A magyar lovasok közül Egyed László „C” kategóriába, Kaizinger Balázs, Sárközi Csaba, ifj. Tuska Pál és a frissített szabályzatnak megfelelően Pintér Vanda „D” kategóriába került besorolásra.
Frissült a Lovastusa Szabályzat
A Büró jóváhagyta a FEI Lovastusa Bizottságának a sportolók kategorizálásával és a minősüléssel kapcsolatos, a Lovastusa Szabályzat 519. és 520. cikkelyének módosítására tett javaslatát. E két cikkely frissítésének kérelmét az elmúlt két hónapban a szabályok gyakorlati alkalmazása közben felmerült problémák, valamint az érintett nemzeti szövetségekkel és a Lovastusa Lovasok Szövetséggel (ERA) történt megbeszélések alapozták meg.
„Toe stopper” használata
A FEI Lovastusa Bizottság jóváhagyta a nemzetközi lovastusa versenyek terep részfeladatában a „toe stopper” használatát, ami a hagyományos kengyelhez kapcsolódik. A képen (jobb oldalt) megtekinthető „toe stopper” használata nem engedélyezett díjlovaglás és díjugratás feladatban nemzetközi lovastusa versenyen.
Tisztelt Tagság!
A közelmúltban lehulló és a továbbiakban előre jelzett nagy mennyiségű csapadék lehetetlenné teszi a Bábolnára tervezett edzőtábor és az azt követő verseny megrendezését.
2013. április 2-án Szakál Endre ménesvezető és Schaller Gábor a szakbizottság részéről a területet bejárva arra a megállapításra jutottak, hogy a pálya talaja alkalmatlan jelen időjárási viszonyok között bárminemű használatra.
Figyelem!
A Bábolnán április 5-7-re tervezett military edzőtábor, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elmarad!
Szintén elmarad az április 13-14-re tervezett minősítő verseny is, amely egyeztetések után, egy későbbi időpontban megrendezésre kerül!
Zajlik a munka Alagon
A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. idén május utolsó hétvégéjén ismét nemzetközi versenyt rendez Alagon és a Kincsem Parkban. Folynak a verseny előkészületei, amelynek egyik legfontosabb feladata, az új, háromcsillagos kategória elvárásainak megfelelő akadálypark megépítése és a tereppálya kialakítása. A munkálatokat két külföldi és egy hazai szakember Andrew Griffiths és Ronald Alexander, valamint Jobbik Ákos irányítja.
Elmarad a galopp szezonnyitó
A Kincsem Nemzeti Kft., az extrém időjárási körülmények miatt, amely akadályozta a versenylovak felkészülését, egy héttel elhalasztja a 2013-as galopp szezonnyitót, így április 7-én vasárnap lépnek először pályára a telivérek idén a Kincsem Parkban.
„Lovaglás és lóhozértés Érzésen és Engedésen Keresztül!” kurzus
A legendás Bill Dorrance tanítványa, Leslie Desmond tart kurzust 2013. május 9-12. között Mészáros Gyula Lóközpontú Ló és Lovas Kiképző Iskolájának Központjában. A kurzuson való részvétel felbecsülhetetlen értéket képvisel mindenkinek, aki lovakkal foglalkozik.
Rajnai Attila szezonkezdése az USA-ban
Rajnai Attila a kaliforniai Paso Roblesben 2013. március 1-3. között megrendezett lovastusa versenyen vett részt. A lovas „open training” kategóriában lovagolt két lovat, Harry Houdinivel 6., míg El Primeroval 12. helyet szerezte meg a 28 fős mezőnyben.
A 2013-as szezon végéig marad a HSBC
HSBC, a Nemzetközi Lovas Szövetség platina partnere, a 2013-as sorozat végével befejezi az együttműködést a FEI-vel, miután hat évig volt a military széleskörű szponzora. A világméretű bank óriás, ami nevét adta a 2008-ban megalakuló HSBC FEI Classics™-hez, a sorozat névadó szponzora marad a jelenlegi ciklus végéig, azaz a szeptemberi burghley-i (GBR) versenyig.
Bruno Bouvier halálos balesetet szenvedett
A francia lovas, Bruno Bouvier halálos balesetet szenvedett egy rotációs esés következtében a Barroca D’Alván (POR) megrendezett CIC2* verseny tereppályáján. A 60 éves, sok komoly versenyt megjárt, tapasztalt lovas az 5. akadályon felbukott, és a helyszínen életét vesztette. Lova a 10 éves Arcilloso III nem sérült meg a balesetben.
Helyreigazítás
Január 30-án tévesen adtunk hírt a 2013. évi Nagykanizsai Military lemondásával kapcsolatban. A megjelentekkel ellentétben a verseny nem anyagi okok miatt marad el, hanem a verseny rendezőjének döntése miatt. A hibáért elnézést kérünk.
Lovastusa Lovasok Szövetségének petíciója
A Nemzetközi Lovas Szövetség Lovastusa Bizottság a következő hét elején (2013. március 4.) ülésezik. Az ERA (Event Riders Association - Lovastusa Lovasok Szövetsége) javaslatokat tett, amivel megpróbál enyhíteni a 2013-as Lovastusa Szabályzat néhány, a részvételi feltételeket érintő pontján, melyek előnytelenek lehetnek a lovasokra és a lovakra nézve. Az online petíció ITT tekinthető meg, illetve támogatható.
Alagon valami készül…
Valami különleges, egyedülálló rendezvény, amely mérföldkő lehet a hazai militarysport történetében. A tavaly őszi sikeres premier után a szervezők még magasabbra tették a lécet és május 25-26-án már nem csak CIC egy és két csillagos, de a világversenyekre is kvalifikáló három csillagos versenyt is rendeznek a történelmi helyszínen. Mindezt ráadásul olyan körítésben tervezik, amelyre remélhetőleg a teljes magyar lovastársadalom felkapja a fejét.
Tavaszi military edzőtábor - ELMARAD
Schaller Gábor szövetségi kapitány és Tuska Pál szakedző kétnapos military edzőtábort tartanak Bábolnán, a military szakbizottság és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. szervezésében, új időpontban, 2013. április 5-7. között. Az edzések alkalmasak rajtengedély vizsgára történő felkészülésre is.
Lovasiskolai oktató-futószárazó képzések Kaposváron
Két részes lovasiskola oktató-futószárazó képzés sorozat kerül megrendezésre Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovasakadémián. A képzések időpontjai 2013. március 5-6. (futószárazás alapjai és technikája), valamint 2013. április 23-24. (kezdő lovasok oktatása, ülésjavítás futószáron, iskolalovaglás).
Nemzetközi Lovastusa Fórum
2013 februárjában került megrendezésre a Nemzetközi Lovastusa Fórum, melyen többek között két olimpiai bajnok military lovas Mark Todd, valamint David O’Connor is edzéseket vezetett. A két nap folyamán egymást követték az elméleti és a hangsúlyosabb gyakorlati előadások, érintve a szakág három részfeladatát és az állatorvosi szabályzat változásait.
Haál Gábor kitüntetése
Magyar Lovassportért Emlékéremmel tüntette ki a Magyar Lovassport Szövetség Haál Gábort, a Lovastusa Szakbizottság elnökét. A kitüntetést 2013. február 15-én a MLSZ Díjátadó Gáláján adták át.
Sziasztok Kedves "volt" Sporttársaim és Kollégáim!
El nem feledve a Veletek, a Szakágban töltött 15 szép évet, most is gondoltam Rátok és, mint egy "segítség" sok szeretettel invitállak benneteket erre a számotokra és céljaitok eléréséhez hasznos amerikai funkcionális ügyességi sport beharangozó estjére illetve amennyiben megnyeri tetszéseteket, akkor a június 15-16-i versenyre is!
2012. év Championatus díjazottjai
A szakág vezetése nagy szeretettel hívja a következő lovasokat a pénteki szakági gyűlés során tartandó díjátadásra: Fábián Dóra, Horváth Klaudia, Mayer Erika, Móczár Éva, Pintér Klaudia, Vachter Fruzsina, Varga István, Vámosi Lilla
A0 ifjúsági ranglista - 2012
A 2012. évi A0 ifjúsági ranglista ITT tekinthető meg. A ranglista első helyén a Rhiannon Lovas Klub lovasa, Vachter Fruzsina végzett 21 ponttal. Második lett Pintér Klaudia (Magyar Póni Klub Szövetség) 11 pontot elérve, harmadik helyet 10 ponttal Horváth Klaudia (Caballus Club) és Fábián Dóra (Szikszai Military LSE) szerezték meg.
Éves Kockázatkezelési Szeminárium – biztonság mindenek előtt
A military egy lépéssel közelebb került a sport nemzetközivé tételéhez, amikor 22 ország Nemzeti Biztonsági Biztosainak (NSO) volt lehetősége megosztani ötleteiket és tapasztalataikat a hatodik, éves Kockázatkezelési Szemináriumon, az Olasz Lovas Szövetség rendezésében, Rómában, január 26-27-én.
Meghívó Szakági Éves Közgyűlésre
A Magyar Lovassport Szövetség Lovastusa Szakbizottsága értesíti a szakágban tevékenykedő sportegyesületeket, hogy a Szakbizottság Éves Közgyűlést tart.
Időpontja: 2013. február 15. (péntek) 9 óra
Amennyiben a Közgyűlés nem határozatképes, a megismételt Éves Közgyűlés újbóli összehívásának időpontja: 2013. február 15. (péntek) 10 óra
Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
Meghívó és meghatalmazás ITT.
Elmarad a Nagykanizsai Military
A Nagykanizsai Military Szervező Bizottsága után úgy döntött, hogy 2013-ban nem rendezi meg a július elejére tervezett nemzetközi és nemzeti lovastusa versenyt.
Elérhető az alagi verseny kiírása
A tavaly őszi sikeres debütálás után ismét nemzetközi military verseny kerül megrendezésre Dunakeszi-Alagon és a Kincsem Parkban 2013. május 25-26. között. Idén CIC*/**-os kategóriák mellett, Magyarországon először, CIC*** kategória is kiírásra került. A rendező, Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. a verseny rangjának megfelelően kiemelkedően magas pénzdíjat ajánlott fel.
Magyar sportolók kategorizálása
A 2013. január 1-től hatályba lépő, több változást tartalmazó FEI Lovastusa Szabályzat alapján bevezetésre került a sportolók kategorizálása is. A magyar lovasok közül „C” kategóriát egyedül Egyed László ért el, „D” kategóriába hárman kerültek besorolásra: Kaizinger Balázs, Sárközi Csaba és ifj. Tuska Pál.
Figyelem!
Schaller Gábor szövetségi kapitány és Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakbizottság elnökének tárgyalása eredményeként, a Magyar Lovas Szövetség Elnöksége helyt adott annak a kérésnek, hogy a kiegészítő licence a díjugrató és lovastusa szakágak között mindkét irányban azonos feltételek között működhessen.
Tereppálya tervezők és építők továbbképzése Kaposváron
2013. január 26-27. között Kaposváron, a Pannon Lovasakadémián tereppálya tervezők és építők továbbképzése kerül megrendezésre Fülöp Sándor és Jobbik Ákos vezetésével.Francia edzőtábor és edzőtovábbképzés Kaposváron
2013. február 1-3. között a Francia Nemzeti Lovasiskola lovastanára a híres Cadre Noir lovasa, Mathieu Van Landeghem tart edzőtábort lovasok és edzők részére Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovasakadémián.
A moszkvai olimpikon elismerése
Horváth Zoltán a 15 év edzői munkájának elismeréséért és az utánpótlás nevelésben elért sikereiért a Bajor Lovasszövetség bronz fokozatú kitüntetését és a Német Lovasszövetség /FN Warendorf/ díszoklevelét vehette át.Előkezdő ló ranglista - 2012
A 2012. évi előkezdő ló ranglista ITT tekinthető meg. A ranglista első, második és negyedik helyén is Varga István (Skublics Imre LK) által lovagolt lovak végeztek. Első lett Gidran XXIV-120 (Sellő) 40 ponttal, második Galatea 37 ponttal, negyedik Gazal Herkules 23 ponttal. A ranglista harmadik helyezettje Bátor 27 pontot elérve, lovasa Móczár Éva (Rhiannon Lovas Klub).
2013 FEI Lovastusa Szabályzat - Gyakran Ismételt Kérdések
Sok kérdés érkezett a FEI-hez a 2013-as Lovastusa Szabályzattal kapcsolatban, miután az elérhetővé vált a FEI weboldalán, ezért a Lovastusa Bizottság a következő útmutatót adta ki a leggyakrabban feltett kérdések megválaszolására.
Reméljük, hogy az alábbiak megkönnyítik a 2013-as szabályzat által bevezetésre került változások és új fogalmak megértését.
Lovastusa Lovasok Szövetsége találkozott a FEI képviselőivel, hogy megvitassák a szabályváltozásokat
A Lovastusa Lovasok Szövetségének képviselői találkoztak Giuseppe Della Chiesaval, a FEI Lovastusa Bizottság elnökével, valamint Catrin Norinderrel, a FEI Lovastusa és Olimpiai szakosztályának igazgatójával Londonban (GBR) 2012. december 6-án azért, hogy beszéljenek a FEI Lovastusa Szabályzat változásairól, ami 2013. január 1-től lép hatályba.
Amatőr ranglista - 2012
A 2012. évi amatőr ranglista ITT tekinthető meg. A ranglista első helyén - 2011-hez hasonlóan - Krániczné Mayer Erika (Hubertus LK Győr) végzett 59 ponttal. Második lett Benedek Béla (Szikszai Military LSE) 28 pontot elérve, harmadik helyet Rónai Zsófia (Kisbábolna LK) szerezte meg 24 ponttal.
Főbb szabályváltozások 2013. január 1-től
Az alábbi felsorolás csak a főbb szabályváltozásokat tartalmazza. A 2013. január 1-től hatályba lépő Lovastusa Szabályzat ITT tekinthető meg angol nyelven.
Hírek archívuma