Rajnai Attila szezonkezdése az USA-ban


Rajnai Attila a kaliforniai Paso Roblesben 2013. március 1-3. között megrendezett lovastusa versenyen vett részt. A lovas „open training” kategóriában lovagolt két lovat, Harry Houdinivel 6., míg El Primeroval 12. helyet szerezte meg a 28 fős mezőnyben.

Rajnai Attila három évig élt Németországban, először Beeke Kaacknál, később Nicolai Aldingernél dolgozott. Aldinger segítőjeként betekintést nyerhetett az olimpiai bajnok Andreas Dibowski istállójában folyó minden napi munkába is. Itt ismerkedett meg feleségével, az amerikai Sara Mittleiderrel. Sara Mittleider sikeres military lovas, négyszer teljesítette a kentucky-i négycsillagos militaryt El Primeroval. 2006-ban az aacheni világbajnokságon, 2008-ban a hongkongi olimpiai játékokon az amerikai csapat tartalék lovasa volt. Rajnai Attila célja, Sara Mittleider segítségével nemzeti, majd nemzetközi versenyeken való részvétellel tapasztalatot szerezni és a jövőben hazáját eredményesen képviselni.

A magyar lovas a kaliforniai Paso Roblesben 2013. március 1-3. között megrendezett lovastusa versenyen három lóval indult - „open training” kategóriában lovagolt két lovat, Harry Houdinit és El Primerot, valamint „open beginner novice” kategóriában Fleedwoodot.

Harry Houdinivel díjlovaglás után harmadik helyen állt 30,5 ponttal, díjugratásban egy verőhibát vétett a páros, így visszacsúsztak a nyolcadik helyre. Hibátlan, alapidőn belüli tereppályával 6. helyen zárta a versenyt. Szintén hibátlan terepet teljesített másik lovával is, El Primeroval. 38,2 pontos díjlovaglást követően, a díjugrató pályán egy hibapontot kapott az alapidő túllépésért, 39,3 ponttal 12. helyet szerezte meg az „open training” kategória 28 fős mezőnyében.

Fleedwooddal díjlovaglást követően vezette a páros az „open beginner novice” kategóriát, a hibátlanul teljesített díjugratással továbbra is első helyen álltak a 16 fős mezőnyben. A vasárnapi terepversenyt a kezdő ló rutintalanságából adódóan nem tudták befejezni.

Rajnai Attila következő versenye a 2013. március 28-31. között megrendezésre kerülő Galway Downs Nemzetközi Military, ahol már „open preliminary” kategóriában indul El Primeroval.

Részletes eredmények:
„open beginner novice”
„open training”