A Nemzetközi Lovas Szövetség Fejlesztési Programja második szakaszához ért


Az FEI szakmai és anyagi támogatásával 2012-ben került megrendezésre az első nemzetközi verseny a budapesti Kincsem Parkban és Dunakeszi-Alagon. A kiemelt figyelem célja az volt, hogy a régió számára olyan versenyhelyszínt alakítsunk ki, mely alkalmas a magasabb szintű bajnokságokra való felkészülésben hatékonyan segíteni lovasainkat és lovaikat. A versenyt azóta is támogatja az FEI, a program azonban idén a második fázishoz ért. Az FEI ebben a ciklusban a hazai lovastusa sport komplex rendszerét próbálja segíteni. A végső megállapodás értelmében a támogatásba számos ország bevonásra kerül, így viszont az egy országra jutó segítség valamelyest szerényebb, mint az eredetileg tervezett – két éven keresztül évi egy edző- és bíróképző szeminárium szervezését támogatják. A sportvezetők azonban bíznak abban, hogy a pozitív változások elindításához ez a segítség is elegendő lesz, amennyiben a nemzeti szervezetek a program keretein kívül is együttműködnek az FEI által delegált szakmai vezetőkkel.

Az FEI Fejlesztési Programjának második szakaszában 2016. március 17-20. (csütörtök-vasárnap) Kaposváron, a Pannon Lovasakadémián kerül megrendezésre az edzők és hivatalos személyek továbbképzését célzó négynapos rendezvény, mely egyben a lovasok képzését is szolgálni fogja. Az első három nap folyamán a résztvevő edzők, lovasok, hivatalos személyek, versenyrendezők képzéseken, megbeszéléseken vesznek részt, majd a negyedik napon edzőversennyel zárul a program. Hozzávetőleg nyolc edző, nyolc bíró/pályatervező/technikai delegált, és 24 ló-lovas kombináció vehet részt a képzésben, mely azonban nyitott minden érdeklődő számára. A lovasok három kategóriában, kezdőtől CIC1* szintig kerülnek kiválasztásra a hazai szakági vezetés által.

A hivatalos személyek képzését az angol Andrew Griffiths és Sue Stewart irányítják. Az edzők képzését a francia Pierre Legoupil vezeti. Ez igazából tanácsadói edző képzés lenne, ún. coach képzés. Tehát olyan szakemberek képzése, akik az ország sok-sok edzőjének szakmai támogatását végeznék majd a jövőben. Magyarul, a legjobb edzőket kellene kiválogatni, leginkább azokat, akik a többi edző továbbképzését hazai szinten meg tudják majd oldani, illetve a többiekkel együttműködve továbbítani tudják a nemzetközi trendeket a hazai edzőgárda felé.

A képzésről részletes információ ITT érhető el.