Szabó Brigitta a 2014. évi Magyar Bajnok


Az elmúlt években megszokotthoz képest talán egy kicsit korábban, szeptember első hétvégéjén, egy lassan már hagyományosnak mondható helyszín, a kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont a 2014. évi Felnőtt Magyar Bajnokságnak (CNC**) és az Utánpótlás Ló Bajnokságnak (CNC*). A bajnokságokkal párhuzamosan A0, A és B kategóriákban versenyzett közel hatvan lovas.

A Magyar Bajnokság mezőnyében több korábbi bajnok is indult. Az ötszörös bajnok Schaller Gábor a kétcsillagos szinten most debütáló Principessával nevezett. Kaizinger Balázs 2006-ban és 2007-ben nyert bajnokságot, mindkétszer gidrán fajtájú ló segítette a győzelemhez, most a 8 éves Gidrán Mózest lovagolta. Pintér Vanda és Gidrán Sovánka 2013-ban, míg a normandiai Lovas Világjátékokról hazatérő Egyed László 2004-ben végzett a bajnokság élén.

A felnőtt magyar bajnoki címért 10 páros indult. A péntek délutáni díjlovaglás után Egyed László (Kanizsa Lovasklub) és Viking állt az élre 65,93%-os eredménnyel. Míg tavaly az egész mezőny 65% felett lovagolt, idén ez csak Egyed Lászlónak sikerült. Második helyen a tavalyi bronzérmes páros, Szabó Brigitta (Lovasakadémia SC) és Oktogon állt 62,96%-kal, harmadik Schaller Gábor (Magyar Póni Klub Szövetség) és Principessa 62,35%-kal. Negyedik Kaizinger Balázs (Full-Metál Horse LK Egyesület) 62,1 %-kal, ötödik Tuska Péter (Határőr Dózsa SE) és Ben Bendegúz 60,25%-kal, hatodik helyről Pintér Vanda (MPKSz) és Gidrán Sovánka (59,63%) várta a folytatást.

A terepverseny annak ellenére átrendezte a mezőnyt, hogy mindenki akadályhiba nélkül ért célba. Az alapidőt egyedül Szabó Brigittának sikerült kilovagolnia, ezzel 55,56 hibaponttal átvette a vezetést a bajnokságban. Második helyre az alapidő túllépésért 6 hibapontot kapó Egyed László csúszott vissza, 59,28 hibaponttal várt a díjugratást. Harmadik helyét megtartotta Schaller Gábor, 59,28 hibaponttal egy verőhibán belül maradva, így végéig nyitott maradt a verseny. Negyedik helyre a díjlovaglás után csak hetedik helyen álló Kelemen János (Gödöllői Lovas SE) jött fel Ondot lovagolva (67,48hp). Ötödik helyen Tuska Péter és Ben Bendegúz 68,63 hibaponttal állt, míg hatodik helyre Kaizinger Balázs és Gidrán Mózes csúszott vissza (70,85 hp).

A vasárnapi díjugratásban nem született hibátlan lovaglás. Szabó Brigitta és Oktogon egy akadály verésével is megőrizte vezető helyét, így 59,56 hibaponttal zárva, a páros megnyerte a 2014. évi Felnőtt Magyar Bajnokságot. Ezüstérmes a szintén egy akadályt ütő Principessát lovagló Schaller Gábor 63,28 hibaponttal, bronzérmes Egyed László és Viking 65,11 hibaponttal. A bajnokság további helyezettjei: 4. Tuska Péter – Ben Bendegúz (75,63hp), 5. Pintér Vanda – Gidrán Sovánka (75,76hp), 6. Sótonyi Dóra Anna (Lovasakadémia SC) – Üstökös (76,67hp).

A csapatbajnokságban győzött a Sótonyi Dóra Anna, Szabó Brigitta összeállítású Lovasakadémia SC csapata. Második helyezett, ezüstérmes a Magyar Póni Klub Szövetség csapata, tagjai: Pintér Vanda és Schaller Gábor. A dobogó harmadik fokára Bács-Kiskun Megye csapatának két tagja, Babó Szilvia és Tuska Péter állhatott fel.

Az Utánpótlás Ló Bajnokságot Bob Herceg Sólyom és Tóth Noémi (Határőr Dózsa SE) nyerte 65,49 hibaponttal. Második helyezett Gidrán XXIV-120 Sellő és Varga István (Skublics Imre LK) 70,38 hibaponttal, harmadik Reál-Száll Démosz és Kaizinger Balázs 70,5 hibaponttal.

További eredmények ITT.