In Memoriam: Michael James Bullman (GBR), 1942 - 2014
Életének 72. évében, magyarországi otthonában elhunyt Michael James Bullman (GBR), ismert lovas szakember, tulajdonos, a brit és a magyar díjugrató válogatott kapitánya.
Michael Bullman szenvedélyének, a lovaknak élt. Saját bevallása szerint „elsősorban lovakat szerető ember, másodsorban szakember” volt. A Brit Díjugrató Szövetség korábbi alelnöke többször volt a Válogató Bizottság elnöke, csapatvezető és kapitány, gyakran jó barátjával, Ronnie Massarellaval együtt.
Michael Bullman nagy sikereket ért el tulajdonosként. Istállója nem csak olyan felejthetetlen csillagokat adott a sportnak, mint Vital vagy Kruger, hanem számos más nagyszerű lovat is, mint Costello, Mark Two, Abbeyville, Bonneville, Stanford, Superville és Nightlife.
Fiatal tehetségek mentoraként Bullman rengeteg díjat gyűjtött össze a nemzetközi versenyek legmagasabb szintjéről. Olyan lovasokat támogatott, mint az olimpikon Túri József (GBR), akit az 1980-as évek legjobbjai között tartanak számon.
Túri hosszú ideig lovagolta Bullman fantasztikus ménjét, Vitalt. A páros a vízen elkövetett hibája miatt lemarad az egyéni érmeket eldöntő összevetésről az 1988-as szöuli Olimpiai Játékokon, ahol a brit csapat hatodik helyen végzett. Túri és Vital, az 1989-es győztes Nick Skeltont megelőzve nyerte az 1990-es Hickstead Derbyt, ami egyike volt Bullman legkedvesebb emlékeinek.
Sok nagyszerű pillanatot szerzett Michael Bullman. A brit csapat győzött az 1989-es rotterdami Európa-bajnokságon, ahol Túri Krugert lovagolta - a csapat tagjai voltak még John és Michael Whitaker, valamint Nick Skelton. Miután Joe Túri visszatért hazájába, Magyarországra, hatodik helyen végzett az 1998-as római FEI Lovas Világjátékokon™, a Túri és Bullman közös tulajdonában álló nyolc éves Epona Superville-t lovagolva.
Bullman támogatásának köszönhetően Túri több mint 50 Nemzetek Díját lovagolhatott, 16-szor a győztes csapat tagjaként. Hatszor minősült FEI Világkupa Döntőre™, négyszer Nagy-Britannia, kétszer Magyarország színeiben, 1988-ban az első 10-ben végzett.
Későbbi években Michael Bullman főként magyarországi, Túrival közösen épített otthonában élt. Túri József 2003-ban tragikus motorbalesetet szenvedett. Életének 48. évében hunyt el.
A korábbi brit lovas, James Wingrave is kiváló kapcsolatot ápolt Michael Bullmannal, valamint a magyar üzletemberrel, Gáspár Gyulával. Wingrave 2002-ben Magyarországra költözött, három évvel később felvette a magyar állampolgárságot, magyar színeket képviselve több mint 30 Nemzetek Díját lovagolt és indult a 2006-os aacheni FEI Lovas Világjátékokon™.
„Nincs nálam szerencsésebb ember, hiszen olyan nagyszerű támogatókat találtam, mint Michael Bullman és Gáspár Gyula, akikkel nagyon sok sikert érünk el,” mondta Wingrave.
„Michael Bullman egyike volt a sport igazi gentlemanjeinek,” mondta John Roche, a FEI Díjugrató Bizottságának elnöke. „Ő egy nagykövet volt hazai és nemzetközi szinten is, nem csak a sporté, de a lovaké is. Hiányozni fog.”
A FEI legmélyebb együttérzését fejezi ki Michael Bullman családjának, a brit és magyar lovas társadalomnak, valamint barátainak a nemzetközi körökben.
FEI Press Release