Strzegomi nemzetközi lovastusa verseny
CIC2*-os kategóriában, Lassu Ferdinánd és Etuska 57,5%-os eredménnyel a mezőny 49. helyét foglalták el a díjlovaglást követően. Közvetlenül mögöttük Győr Gábor, aki Szikrázó Szandi nyergében 63,8 hibapontot teljesített a négyszögben. A terepnap után Lassu Ferdinánd tíz helyezést lépett előre, míg Győr Gábor a 32. pozíciót foglalta el, majd a díjugratás során 3 verőhibával a 31. helyen zárt. Etuska és lovasa a 28. helyet szerezték meg hibátlan lovaglással az 58 fős mezőnyben.
A CCI3*-os kategóriában szintén két magyar versenyzőért izgulhattunk. Egyed László, My Win nyergében lovagolt. Az első napot követően 63,21%-os díjlovaglással a mezőny 20. helyére kerültek, azonban a tereppályán visszaléptek. Másik lovasunk, Tuska Péter 72,3 hibapontos teljesítménnyel a 32. helyet szerezte meg. A terepnapot követően Egyed László nem folytathatta a versenyt, Ben Bendegúz, lovasával, Tuska Péterrel azonban 11 helyezést lépett előre a mezőnyben. A díjugratás során a páros még mindig tudott javítani eredményén, a verseny végeztével a 17. helyen zártak a 35 fős mezőnyben.
„Ma hajnalban értünk haza egészségesen Bendegúzzal életünk első hosszú CCI*** versenyéről. A versenyen 16 nemzet 35 indulója állt rajthoz, végül a 17. helyen zártuk az igen nehéz versenyt. Összességében elégedettek lehetünk első próbálkozásra, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, voltak a versenyen jobb pillanatok és rosszabbak is, a hibáinkból igyekszünk tanulni és fejlődni sokat, hogy később méltán tudjuk hazánkat képviselni ilyen nagyszabású rendezvényen. Nagyon szépen köszönöm a felkészítést édesapámnak Tuska Pálnak és testvéremnek Dr. Tuska Pálnak aki egyben Bendegúz állatorvosa is, mert a ló kiváló állapotban maradt a verseny végéig. És köszönöm Pierre Le Goupilnak, hogy a felkészülésben közreműködött és segítette a munkát! Szívből gratulálok a magyar csapat többi tagjának!” – írja Tuska Péter facebook oldalán.
Nemes Tibor a CIC1*-os kategóriában Rádiháza Etnofon nyergében indult, azonban 60.9 hibapontos díjlovaglást követően, a terepnap után nem folytathatta a versenyt.
CIC3* kategóriában Szabó Orsolya képviselte hazánkat, és az első napot 57,88%-os díjlovaglással zárta. A terepnap során a 31. helyezést sikerült megszereznie Zizi St. John’s-nak és lovasának, a díjugratást követően pedig 2 verőhibával a 29. helyen zárták a 41 indulóval zajló versenyt.
Gratulálunk minden lovasnak, és sok eredményes versenyt kívánunk a továbbiakban!