Impresszum
Hibát észlelt? Ne habozzon! Jelezze elérhetőségeinken, hogy minél előbb kijavíthassuk!
Noha sokat dolgozunk azon, hogy a honlapot minél érdekesebb és hasznosabb tartalommal töltsük meg, minden igyekezetünk ellenére becsúszik időnként egy-két hiba, tévedés. Ha ilyen helyzettel találkozik, ne lepődjön meg! Ez is csak azt mutatja, hogy ezt a honlapot is emberek készítették. Bátran ragadjon billentyűzetet, vagy emelje fel a telefont, és értesítsen minket. Sokszor a hibákat a legnehezebb megtalálnunk, a tévedésekről nem is beszélve, így ezek kiszűrésével rengeteget segít nekünk, illetve olvasó társainak, hiszen megóvja őket a félretájékoztatás veszélyétől. (Csak a tisztánlátás kedvéért: a tévedés abban különbözik a hibától, hogy a hibát csökkent képességeink miatt nem javítottuk még ki, noha eleve tudjuk, hogy nem helyes az olvasható tartalom, míg a tévedés esetében tudatlanságunk okán nem is sejtjük, hogy valami marhaságot írtunk.)
Fórumot eddig nem indítottunk, de ha bármilyen hozzáfűzni valója, kiegészítése lenne a honlap bármely részletével kapcsolatban, nyugodtan tegye meg azt is. Ígérjük, véleménye publicitást nyer.
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy mi, az eventing.hu szerkesztői, valamint a híreket szolgáltató partnereink mindent megteszünk annak érdekében, hogy a honlapon csak hiteles és pontos információk jelenjenek meg. Ennek ellenére nem tudunk felelősséget vállalni az esetleges pontatlanságokért, így mindenki, aki az itt olvasható információkra támaszkodik, saját felelősségére tegye azt.
Az eventing.hu szerkesztői nem vállalják a felelősséget a linkelt honlapok tartalmával és megbízhatóságával kapcsolatban, és nem feltétlenül értenek egyet azok tartalmával, nézeteivel. A hivatkozás (linkelés) nem jelent egyetértést, vagy támogatást.
Amennyiben hibás, vagy idejét múlt linket talál, kérjük, jelezze elérhetőségeinken.
Köszönjük bizalmát és köszönjük, hogy segíti munkánkat!
Tartalom-szerkesztők:
Bázár György (+36302248059)
Császár András
Fülöp Dorka
Pintér Zsófia
Domain-használó: Bázár György, H-8800 Nagykanizsa, Iskola u. 11.
Tárhely szolgáltató és domain regisztrátor: www.tarhely.eu
Design: ifj. Sebestyén Imre UNITgraphics Studio
Honlapszerkesztő: Erdélyi Károly
www.eventing.hu
Website for promotion of Hungarian Eventing
© 2006-2014 www.eventing.hu Minden jog fenntartva. All rights reserved.