Lovastusa Lovasok Szövetségének petíciója


A Nemzetközi Lovas Szövetség Lovastusa Bizottság a következő hét elején (2013. március 4.) ülésezik. Az ERA (Event Riders Association - Lovastusa Lovasok Szövetsége) javaslatokat tett, amivel megpróbál enyhíteni a 2013-as Lovastusa Szabályzat néhány, a részvételi feltételeket érintő pontján, melyek előnytelenek lehetnek a lovasokra és a lovakra nézve. Az online petíció ITT tekinthető meg, illetve támogatható.

Összefoglalva a petíció:

A bevezetett 2013-as FEI Lovastusa Szabályzat követelményrendszere olyan pontokat tartalmaz, melyek előnytelenek a lovasokra és a lovakra nézve.

1. A gyakorlottabb lovaknak és lovasoknak is vissza kell menni egészen 1*-ig, újrakezdve a minősülést. Az új előírások által így felesleges tehernek teszik ki a lovakat, és magasabb költséget jelent a lovasoknak és a tulajdonosoknak. Az ERA azt javasolja, hogy a 3* és 4* MER-nek (Minimum Eligibility Requirements - Minimum Elvárások Rendszere) korábban már megfelelt lovasoknak és lovaknak ne kelljen visszamenni 1*-ig.

2. Az a követelmény, hogy a FEI MER-t kombinációban kell teljesítenie a lónak és lovasnak, ismét a ló jóléte ellen szól és költséget jelent a lovasnak és tulajdonosnak, illetve rontja az oktató lovak értékét. Az ERA támogatja a Brit Szövetség javaslatát, hogy abban az esetben, ha a FEI MER egy adott kategóriában összetett, akkor egy eredményt lehessen külön teljesítenie a lónak és lovasnak.

3. A MER komoly követelményt jelent, még a 2013-as gyengítő intézkedésekkel együtt is. Az ERA javasolja, hogy a 2013-as ideiglenes könnyítések legyenek átvezetve állandó jellegűvé.

4. A MER-ben meghatározott 15 db 3*-os eredmény igen nehezen megszerezhető a B kategória eléréséhez, figyelembe véve a rendelkezésre álló versenyek számát és az azokon való részvétel ésszerűségét. Az ERA javasolja, hogy az A és B kategória eléréséhez szükséges 3* eredmények számát azonnali hatállyal módosítsák tízre, illetve kéri a kidolgozott MER 2014 előtti felülvizsgálatát.

5. A kategóriákba nem sorolható nemzetközi lovast „Nemzeti Lovas”-ként nevezni derogáló és felesleges indulatokat szül. Az ERA javasolja, hogy a „Nemzeti Lovas” kifejezést változtassák „Nem Kategorizált Nemzetközi Lovasra”.


eventridersassociation.org.uk/