Ingmar De Vos a FEI új elnöke
Ingmar De Vost (BEL) elsöprő többséggel, a szavazás első fordulójában a lehetséges 131 szavazatból 98-cal választották meg a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnökének december 14-én.
De Vos (51), aki 2011 májusa óta a FEI Főtitkára, a FEI éves, idén Bakuban (AZE) megrendezett közgyűlésén lett megválasztva a lovassportok vezető szervezetének irányítására.
Az eredményt a leköszönő elnök, Haya hercegnő hirdette ki a következő szavakkal: „Örömmel jelentbe be, hogy a FEI új elnöke Ingmar De Vos.” Szavait kitörő taps fogadta, a közgyűlés délelőttjén közel 350-en voltak jelen, 91 nemzeti szövetség képviselői, érdeklődők, szponzorok és a nemzetközi média küldöttjei.
„Nagyon lenyűgöző ez a hatalmas támogatás,” mondta De Vos, „és szeretném, tiszta szívemből megköszöni a bizalmat. Baku örök emlék marad.”
„A választások sosem könnyűek, hiszen egy kicsit megosztja a családot, de azt garantálom, hogy mindannyiótok elnöke leszek, a közösségünk tagjait szolgálom majd és nagyon keményen fogok dolgozni, hogy fenntartsam ezt az egységet.”
Továbbá megköszönte jó barátja és mentora, Jacky Buchman támogatását, akit a közelmúltban újra megválasztottak a Belga Lovassport Szövetség elnökének. Végül, köszönetet mondott a leköszönő Haya hercegnőnek.
„Szavakkal nem lehet elmondani mit tett szövetségünkért. Vezetőnk volt, nehéz időszakokon segített át, megújított és modernizált minket. Nagyszerű örökséget hagyott ránk, azt hiszem többetekkel, a mi felelősségünk megőrizni ezt az örökséget és azon az úton haladni tovább, amit ő megmutatott nekünk. A szavak nem elegek, hogy megköszönjük. Az évek alatt jó baráttá vált, hálás vagyok a támogatásáért. Szívből köszönöm.”
FEI Közgyűlés 2014 - leadott szavazatok:
Ingmar De Vos (BEL) 98
Pierre Durand (FRA) 21
Pierre Genecand (SUI) 6
John McEwen (GBR) 6
FEI PRESS RELEASE