A military sportot bemutató 12 perces összeállítás a 2009. évi OTP Bank Lovas Világkupán, a Lovasakadémia Kupa military cross verseny előtt került bemutatásra.











A lovastusa sport bemutatása

A lovastusa – régebbi nevén military – eredetileg a katonalovak összetett, háromnapos versenye volt. Ez a versenyág több, lóval végrehajtható feladatot foglalt magában, úgy mint a díjlovaglást, az akadályversenyt (steeplechase), a díjugratást és a távlovaglást. A háromnapos versenyt – a mai értelmezéshez hasonlóan – 1864-ben Dublinban rendezték meg először, az olimpia programjába pedig 1912-ben került be.

A sportág azóta átalakult, és a katonai erőpróbák helyett ma már egy világszerte ismert és elismert, ló és lovas összhangját ellenőrző, összetett lovassportról beszélhetünk. A verseny rengeteget finomodott, és előtérbe kerültek az állatvédelmi szabályok. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) szabályzatának értelmében minden versenyen a lovak és a lovasok biztonsága és jóléte a legfontosabb szempont. Ezen, igen komoly előírások betartására a mai versenyek szervezőinek és résztvevőinek jelentős figyelmet kell fordítaniuk. A szabályok betartását nemzetközi szaktekintélyekből álló bírói testület felügyeli az összes nemzetközi versenyen. Az akadályokat úgy tervezik, hogy korrekt kihívást jelentsenek a lovas és a ló képességeinek. Tapasztalt pályatervezők dolgoznak azon, hogy reális feladatok elé állítsák a lovast és lovát.

A mai „modern” versenyek három versenyszámból állnak. Első napon a díjlovagló feladatot mutatják be a lovasok, melynek során a ló idomítottságát, ló és lovas összhangját kell minél eredményesebben végrehajtott gyakorlatokkal bizonyítani egy 60x40 méter nagyságú négyszögben. A második napon kerül sor a terepversenyre, ahol a versenyzők több kilométer hosszú pályán természetes akadályokat (farönköket, árkokat, téglafalakat, sövényeket) küzdenek le. A terhelés a kategóriától függ, így a kezdő lovas és ló rövidebb távon és „szelídebb” akadályokon küzd, mint a tapasztaltabbak. A harmadik napon, a díjugratás során egy stadionban kialakított, verhető akadályokból épített pályán versenyeznek a lovasok. A végső sorrendet a három versenynapon elért eredmények alapján határozzák meg.

A lovastusa ilyen értelemben a legkomolyabb kihívást jelenti a lovassportok között, hiszen igen magas szintű sokoldalúságot követel ló és lovas részéről egyaránt – a terepverseny mellett a másik két olimpiai lovas szakág, a díjugratás és díjlovaglás versenyszámaiban is meg kell mérkőzni. A sportág sportértéke azért jelentős, mert mindazon tulajdonságokból, amit a melegvérű hátaslótól kívánunk, a ló vizsgát tesz. A párosnak együtt kell bizonyítania a díjlovaglásban és a terpepályán – próbára téve az összeszokottságot, kitartást és gyorsaságot. Végül az erőnlét utolsó próbáján, a díjugratásban is kiválóan kell teljesíteniük, ahol a verhető akadályok hibátlan leküzdése sok esetben igen nehéz feladatot jelent a rögzített terepakadályokhoz szokott lovak számára.

A lovak állapotát a verseny során folyamatosan figyelemmel kísérik: állatorvosi
szemle nyitja a versenyeket, s az utolsó versenyszámot megelőzően a verseny utolsó
napján is beiktatnak egyet. A terepversenyről beérkező ló kondícióját is figyelemmel kíséri az állatorvosi bizottság. Amennyiben probléma merül fel, a lovat a verseny bármely pontján kizárhatják az egészségügyi vagy állatvédelmi szempontok betartásának érdekében.

A lovassportok (lovastusa, díjugratás, díjlovaglás) egyedülállóak az olimpiai sportágak között, amennyiben hölgyek és férfiak együtt versenyeznek mind az egyéni, mind a csapat küzdelmek során – a hölgyek kiemelkedő sikereket könyvelhetnek el mindhárom sportágban. A három olimpiai lovassporton, továbbá a lovaglást szintén magába foglaló öttusán kívül nincs egyéb olyan olimpiai sportág, melyben ember és állat együtt dolgozik a siker érdekében.

A fejlett lovaskultúrájú országokban a lovastusa több ezer nézőt vonzó izgalmas társasági esemény, mely igen előkelő helyet foglal el az elit sportágak között, mint a lovaspóló, a golf, a krikett, vagy a tenisz. A szakág legsikeresebb versenyzői között találhatjuk az angol királyi család több tagját is: II. Erzsébet királynő leánya, Anna hercegnő (Európa-bajnok), valamint unokája, a jelenlegi világbajnoki címvédő Zara PHILLIPS is e sportágnak hódol.

Szép hagyományai vannak a magyar lovastusa sportnak. Luzernből 1927-ben a harmadik díjat Graffi Frigyes hozta haza, majd az 1928-as amszterdami olimpián Adda Alfréd a 15. helyen végzett. 1933-ban Endrődy Ágoston, majd 1934-ben Német Dezső nyerte Bécsben a nemzetközi militaryt. A legjobb csapat (Endrődy Ágoston, Jankovich Lőrinc és Visy István) az 1936-os berlini olimpián indult. A csapat első helyen állt, amikor Visy balesete miatt a győzelem esélye szertefoszlott. Végül Endrődy az 5., Jankovich pedig a 9. helyezést érte el. (Érdekesség, hogy a berlinben egyéni 5. helyezést megszerző Endrődy Ágoston később a brit csapat szövetségi kapitányaként is kivívta a világ elismerését, valamint a témában nemzetközi szinten ma is alapműnek számító könyvvel gazdagította a lovastusa szakirodalmat.)

Számos további olimpián indult magyar versenyző, illetve csapat, kisebb-nagyobb sikerrel (1972 München, 1980 Moszkva (csapatban 4. hely), 1992 Barcelona, 1996 Atlanta).

2009-ben hazánk rendezhette a Ländliche – Amatőr Lovasok Európa-bajnokságát. A sok nemzetközi versenyt megért nagykanizsai versenypályán komoly nemzetközi mezőny gyűlt össze, melyben a magyar csapat tisztes helytállás mellett a 6. helyen végzett. Összefoglaló





2009-ben hazánk büszkén térhetett haza az Ifjúsági Lovastusa Európa-bajnokságról is, ahol fiatal lovasaink sok éve vágyott eredményes szereplést követően a 9. helyen végeztek. Összefoglaló

A sok éves utánpótlásnevelés eredményeként napjainkban megfelelő számú és képzettségű fiatal lovas küzd nemzetközi versenypályákon ahhoz, hogy hazánk évről évre csapatot állíthasson ki a korosztályos kontinens viadalokra. A szakágban tevékenykedő szakemberek célja, hogy a felnőtt Európa- és világbajnokságokon is sikeresen szereplő lovasokat neveljenek, akik eredményesen tudják majd képviselni hazánkat a sportág legrangosabb versenyén is, az Olimpiai Játékokon.

Szurkoljunk együtt a Magyar Csapat sikereiért!



Egy kis sporttörténelem

Poroszországban a XVIII. Században indult fejlődésnek a „Champagne” lovaglás művészete. Az otthoni iskolában képzett mai military lóval azonosítható. A „Champagne” iskola célja olyan lovak képzése, melyek az idomító munka mellett terepbiztosak, s uticéljukat a legrövidebb úton – erejüket takarékosan használva érik el. A kiképzés, a gyorsaság, fordulékonyság, az engedelmesség és a terepbiztonság elérését célozta. A kor lovassága ilyen tulajdonságokkal rendelkező lovakat igényelt.
A háromnapos versenyt – mai értelmezéséhez hasonlóan – 1864 –ben Dublinban rendezték meg először. Párizsban egy katonai lovasverseny után (1902) az értékelés alapelveit vitatták és finomították. Ennek eredményeképpen a díjlovaglás kevesebb, míg a díjugratás nagyobb hangsúlyt kapott. A terepverseny továbbra is egyfajta kondició tesztnek számított.
Az első nemzetközi military versenyt 1905-ben a Belga Királyi Lovasegylet rendezte meg, Military International néven.
1912-ben Stockholmban volt az első „hivatalos” lovasolimpia, amelyen 11 ország képviseltette magát, s a versenyzők kizárólag katonatisztek voltak. Ekkor a military tereprészének távlovaglás jellege volt, kb 60km-t kellett 4 óra alatt teljesíteni. Az 5 km-es crossra 15 perc volt előírva. (333m/perces iram)
1924- ben a párizsi olimpián rendezték az első igazi nagyszabású nemzetközi military versenyt. Az értékelés az 1921-ben alakult FEI által kiadott szabályzat szerint történt. Ebben a sportágban a nők először 1956-ban indultak férfiak között.
Az 1960-as római olimpián az „A” és a „C” ügetőszakasz hossza 20 km volt, a dombos és egyenlőtlen versenypálya (steeple) 3600m, a cross 8100 m, amit akkor még egy kb. 2 km-es járógalopp követ. Összesen 34,6 km volt a táv.
Az olimpiai feltételek először 1984-ben Los Angelesben változtak. Itt még kb. 16 km-es ügetőszakaszok voltak, 220m/perces iramban. A versenypálya 3105 m, és a cross 7410 m. Ez 26,5 km, - negyedével kevesebb a rómainál.
Rómában csak kevés résztvevő lovagolta ki az összes jó pontot a versenypályán (T=690m/perc). A többieknek takarékoskodniuk kellett az erővel. A crosson egy résztvevő volt gyorsabb, mint 570m/perc, egy ½ perccel haladta meg a legjobb időt, az összes többi 500 métert, és lassabb iramot lovagolt.
Los Angelesben 690 m/perc iramot illett lovagolni. A résztvevők kb. egynegyede lovagolt 570 m/percet, a negyedik szakaszon, kb. fele nem volt lassúbb, mint 540 m/perc.
A 60-as években a terepviszonyok döntő megváltozása eredményezte a 10 perces kényszerpihenő bevezetését. Ezen szabály kétségtelen előnye az, hogy a lovak ezen szünetben a cross előtt újabb erőt építsenek be, amivel a terep utolsó szakasza gyorsabb tempóban lovagolható. A gyorsabb lovaglás viszont egyfelől nagyobb kockázatot jelent az ugrásokon, másrészt nagyobb sérülésveszélyt, harmadszor másféle kondicióedzést.
2000 környékére a steeple-vel rendezett több szakaszos, un. hosszú versenyek népszerűsége - az állatvédelmi előírások előtérbe kerülésének eredményeként - jelentősen lecsökkent. A 2004-es athéni olimpián már steeple nélkül bonyolították le a military versenyt. Nem véletlen, hogy ez volt az első olyan nagy világverseny, amelyen mellőzték a gyorsasági szakaszt. A legnagyobb médiafigyelem mellett zajló olimpiákon kínosan ügyelni kell az esetlegesen állatvédők felől érkező támadások kivédésére. A steeple versenyek mellőzésével egy támadási felületettől megszabadult a military sport. Mára csupán néhány alacsonyabb szintű versenyt rendeznek - jellemzően Nagy-Britanniában -, melyeken még steeple pályán is futnak a lovak. A világ legnagyobb versenyei azonban már mellőzik ezt a versenyszámot. A mai versenyeken a ló erőnléte mellett sokkal inkább próbára teszik a ló képzettségét. Nagyobb hangsúlyt kapott a díjlovaglás, illetve a technikás pályák kialakítása során is arra törekszenek, hogy a ló fizikai terhelése mellett az idomítottságot is maximálisan próbára tegyék.


Mi az a CIC és CCI?

CCI versenynek nevezzük a klasszikus háromnapos versenyeket. Régebben több fázisból álló terepversenyt foglaltak magukba, mára azonban  - a steeple verseny kiszorulásával - a terepverseny "csak" a kb. 3-6 km hosszú, akadályokkal tarkított tereppályából áll. A versenyek lebonyolítása minden esetben három napon történik, első napon a díjlovaglás, második napon a terepverseny, míg harmadik napon a díjugratás.
CIC versenynek nevezzük az egynapos versenyeket, amikor a három versenyszámot egy napon rendezik meg. Ezek a versenyek régen sem foglaltak magukba steeple szakaszt. A tereppálya rövidebb, mint a CCI versenyeken, az akadályok mérete azonban megegyezik. A CIC versenyeket is lehet több napra elosztva rendezni, a lebonyolítás azonban rugalmasan változtatható (de mindig a díjlovaglás az első feladat): pl. díjlovaglás és díjugratás egyik napon, terepverseny a másik napon, de természetesen lehet a klasszikus háromnapos séma szerint is szervezni a CIC versenyt - ez esetben csupán a tereppálya hosszában különbözik a CCI versenytől.

Lovastusa teljeskörű bemutatása (magyar)
Lovastusa teljeskörű bemutatása (angol)