FEI Sport Fórum: Lovak a „törzsutas” rendszerben
A legmagasabb szintű sport lovak nemzetközi szállítási körülményeinek javításával foglalkoztak a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI), az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) és az Európai Bizottság küldöttei a FEI Sport Fórumon, április elején svájci Lausanne-ban.
John McEwen, a FEI Alelnöke és az Állatorvosi Bizottság elnöke, nyitotta meg az ülést, aki bevezetésként egy videóval mutatta be a lovassport gyors növekedését, valamint a lovak nemzetközi szállításában elért fejlődést.
Graeme Cooke, a FEI Állatorvosi osztályának igazgatója, kiemelte a sport növekedésének társadalmi-gazdasági hatásait, valamint több kormányzati szerv szemléletében bekövetkező jelentős változásokat. „A FEI versenyek száma közel 30%-kal emelkedett a világon az elmúlt öt évben és 2013-ban a lovassport legsűrűbb versenynaptára várható”, mondta.
“A lovassportok új résztvevők számára is elérhetővé váltak, és soha nem látott nézettség tapasztalható. Ezzel a lovassport világszerte számos munkát teremt és jövedelmet termel. Hogy mindez létrejöhessen, a sportlovaknak a lehető legkönnyebben kell átjutniuk országhatárokon, így mi azon dolgozunk az OIE és a helyi hatóságok szakemberivel, hogy mindenki által elismert biztonsági rendszer álljon fel ezekre a ’nagyteljesítményű’ ’nagyon egészséges’ lovakra.”
„A FEI Sport Fórumon lehetőségünk van a nemzeti szövetségekkel megismertetni a terveinket, ami lehetővé teszi számukra, hogy konkrét lépésekkel segítség a tervezett változások megvalósulását.”
Susanne Münstermann, az OIE képviseletében kifejtette, hogy szükséges egy speciális, hivatalos kategóriát bevezetni a sportlovak számára. „Több sportló manapság épp olyan „törzsutas”, mint embertársaik.”
„Szabályozási szempontból, ezek a sportlovak ideiglenes behozatalként lépnek be a különböző országokba. Az OIE és a FEI szeretné létrehozni ezen lovak mozgatásának egy globális protokollját, amiben a többi lovaktól és az egyéb állatoktól elkülönítve kategorizálják őket, azért, hogy az ideiglenes behozatali eljárás sokkal könnyebbé váljon számukra.”
„Javasoljuk egy egyedi azonosítási rendszer létrehozását a sportlovak számára, amiben a kormányzatok bízhatnak - egy olyan rendszert, ami világosan megmutatja a sportlovak kisebb egészségügyi kockázatát.”
Dr. Alf-Eckbert Füssel, az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának osztályvezető helyettese, a lovak Európai Unión belüli mozgatásáról beszélt, ahol az FEI versenyen résztvevő lovakat már eredményesen kategorizálták.
„A FEI és az OIE már tíz éve dolgozik együtt azért, hogy pontosan meghatározzuk, hogyan lehet a legjobban szabályozni a sportlovak mozgatását, figyelembe véve a nemzetközi Állategészségügyi Szolgálat követelményeit és a biológiai biztonság feltételeit”, mondta Graeme Cooke.
FEI PRESS RELEASE