FEI Lovastusa Nemzetek Díja™: Nagy-Britannia nyerte a 2013-as sorozatot
Nagy-Britannia nyerte a 2013-as FEI Lovastusa Nemzetek Díja™ versenysorozatot, hatalmas küzdelem után csupán egy ponttal előzte meg a tavalyi bajnok Németországot.
A sorozat utolsó állomását Boekeloban (NED) rendezték október 10-14. között, ami Németország bravúros csapat győzelmét hozta, de a britek egy jól irányított koncepciót valósítottak meg ígéretes, fiatal lovasokkal, valamint a sorozatban csak a legjobb öt eredmény számít, így biztosította elsőségét Nagy-Britannia.
E két ország egyedüliként indult a sorozat mind a hat versenyén és haladt fej-fej mellett egész évben.
Nagy-Britannia márciusban egy ötödik helyezéssel kezdett Fontainebleauban (FRA), ez volt az az eredmény, amit a végső számításoknál nem vettek figyelembe. Ezután nagy összhang alakult ki a csapatban, győztek Houghton Hallban (GBR) májusban és a múlt hónapban Montelibrettiben (ITA) és Waregemben (BEL) is, valamint második helyet szerezték meg Aachenben (GER) júliusban és Boekeloban.
„Hatalmas erőfeszítéseket tettünk az idei sorozatban, igazán vártuk, hogy mi lesz az eredménye, egy nagyon izgalmas befejezéssel, végül az elképzelés sikeresnek bizonyult,” mondta a brit csapat menedzsere, Philip Surl.
„A németek briliánsak voltak és párszor legyőztek minket, de úgy gondolom, összhangot mutatunk a fiatal lovasainkkal, akik mind keményen dolgoztak és felvették a verseny szellemét, remélem ez sok lehetőséget ad nekünk a jövő építésére.”
Németország, második helyezett a 2013-as FEI Lovastusa Nemzetek Díja™ sorozatban, nyert Fontainebleauben, Aachenben, valamint Boekeloban, második lett Houghton Hallban májusban, de a montelibretti-i és a waregemi harmadik helyük közül egyet be kellett számítani még a végső eredménybe, ami elég volt a brit győzelemhez.
„Tudtuk, hogy a sorozat egészen a végéig szoros marad, ezért olyan jó csapatot állítottunk össze a Boekelora nevezett lovasokból, amilyet csak tudtunk,” mondta Christopher Bartle, a német csapat edzője.
„Minden bizonnyal egy »hullámot« lovagoltunk meg idén, de tudjuk, hogy semmi sem tart öröké, nincs olyan sok lovas, akik közül lehetne válogatni, így különböző kombinációkkal kísérleteztünk ebben az évben.”
„Peter Thomsen és Horseware’s Barny volt a csapatunk biztos tagja, nagy öröm volt látni, hogy milyen jól ment Micheal és Ingrid fiatal lova és a csapat negyedik tagja, a fiatal Julia Krajewski, aki folyamatosan jön fel a ranglétrán.”
Ahogy várható volt, a népszerű holland helyszín, Boekelo, a sorozat egyetlen CCIO3*-os versenye (a többi állomás CIC3* volt), az év legnagyobb csatáját hozta, 13 nemzet küldött csapatot, köztük első alkalommal Oroszország.
Írország végzett a harmadik helyen, Franciaország a negyedik, Olaszország az ötödik. Csak a legjobb öt csapat fejezte be a versenyt három vagy több lovassal, elkerülve az 1000 pontos büntetést.
A háromfős új-zélandi csapat utolsó helyen zárt, mivel egyik tag se fejezte be a versenyt, de Lizzie Brown megszerezte az egyéni győzelmet a nem csapattag lovával, Henton Attorney Generallal.
A nedves talaj, a szakadó eső, valamint a pályatervező Sue Benson (GBR) okos csavarjainak, fordulatainak és végtelen számú pontossági feladatának kombinációja egy izgalmas és kihívásokkal teli terepversenyt hozott Boekeloban.
Németország volt az egyetlen nemzet, akinek mind a négy csapattagja befejezte a versenyt, legjobban Peter Thomsen, Horseware’s Barnyt lovagolva teljesített, az egyéni versenyben második helyet szerezte meg.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Michael Jung, egy új, fiatal lóval, a nyolc éves pej kancával, FischerRocana FST-vel nyolcadik lett. Az idei Európa-bajnokság egyéni ezüstérmese, Ingrid Klimke Hale Bob 3-at lovagolva kilencedik helyen zárt.
Mindkét lovas a 10 perc 30 másodperces alapidőn belül lovagolt a terepen, de a díjugratásban fejenként 12 hibapontot kaptak. Németországnak elég nagy előnye volt Nagy-Britanniával szemben, így ez nem befolyásolta a csapat eredményt.
A britek csak öt hibaponttal voltak lemaradva a díjlovaglás után, de a terepversenyben összegyűjtött sok idő hibaponttal elkezdtek hátra csúszni.
Kitty King szerezte meg a kvartett legmagasabb egyéni helyezését, ötödik lett a szürke ménnel, Persimmonnal, Laura Collett (Allora 3) 17. helyen zárt. Izzy Taylor (KBIS Starlet), akinek nem sikerült túl jól a díjlovaglás, egyike volt annak a négy lovasnak, aki a terepen alapidőn belül lovagolt, így feljött a 19. helyre.
Gemma Tattersall jó díjlovas teljesítményével szoros tudott volna maradni a verseny Németország és Nagy-Britannia között, de a lovas esés miatt kizárásra került a tereppályán, ahol lova, Chico Bella P rosszul érkezett a 18-as vizes kombinációba.
Svédország harmadik helyen állt a díjlovaglás után, de Niklas Lindback, aki vezette az egyéni versenyt Cendrillonnal, a 16-os akadálynál, míg csapattársa, Anna Hilton a 18-as akadálynál esett le.
Alice Naber-Lozeman (NED), a kilencedik helyezett holland csapat tagja, 13. helyen végzett Peter Parkerrel és megnyerte a Holland Bajnokságot.
A FEI Lovastusa Nemzetek Díja™ versenysorozat, ami 2012-ben kezdődött, a csapatvezetők jó ösztönzésének és lelkesítésének bizonyult, és egy kiváló lehetőségnek, mind a gyakorlott, mind a feltörekvő fiatal lovasoknak, hogy tapasztalatot szerezzenek.
Catrin Norinder megerősítette, hogy a Nemzetek Díja sorozat 2014-ben folytatódik, és a FEI reméli, hogy a közeljövőben szponzor is érkezik a sorozat támogatására.
„Gratulálok a brit és a német csapatnak a jól megtervezett koncepcióhoz és ahhoz, hogy elutaztak mind a hat versenyre, amivel ilyen izgalmassá tették a befejezést,” mondta. „Több másik nemzet is nagy erőfeszítéseket tett, hogy versenybe kerüljenek, és ez izgalmas küzdelmeket hozott. A sorozat egyértelműen jól működik, ahogy reméltük, és már tervezzük a következő évet.”
A boekeloi verseny részletes eredménye ITT tekinthető meg.
A verseny magyar résztvevőjéről, Egyed Lászlóról korábbi híreinkben olvashat:
Új-zélandi győzelem a boekeloi CCI3*-on
Magyar induló a boekeloi CCI3*-on
FEI Lovastusa Nemzetek Díja™ eredménye 2013-ban:
1. Nagy-Britannia 51 pont
2. Németország 50
3. Franciaország 29
4. Olaszország 23
5. Hollandia 20
6. Új-Zéland 18
7. Ausztrália 15
8. Írország 13
9. Svédország 13
10. Belgium 12
11. USA 8
12. Spanyolország 4
13. Svájc 0
13. Oroszország 0
FEI PRESS RELEASE