FEI Classics™: Michael Jung történelmet írt Burghleyben, Ingrid Klimke pedig megnyerte a sorozatott
A hatalmas tömeg állva tapsolta Michael Jungot (GER), és fantasztikus lovát, La Biosthetique Samet, miután tökéletes díjugratással megnyerte a Land Rover Burghley Nemzetközi Militaryt (GBR) 2015. szeptember 3-6. között, a FEI FEI Classics™ 2014/2015-os sorozatának hatodik és egyben utolsó állomását.
Az Európa-bajnoki címét megvédeni készülő Jung az első német lovas, aki brit CCI4*-ot tud nyerni. Hatalmas elismerést kapott a szakértő közönségtől, akik felismerték fenomenális lovas érzékét.
„Elképesztő Burghleyben versenyezni, a terepen lovagolni csodálatos volt, és egy ilyen, hatalmas hagyománnyal rendelkező versenyt megnyerni fantasztikus érzés. Életem egyik csúcspontja ez,” mondta Michael Jung. „Nagyon élveztem az itt töltött időt, remélem jövőre is tudok indulni.”
Ez a 21. nemzetközi verseny, amit a 16 éves Sammel nyert meg, amiről Michael Jung a következőt mondta: „Olyanok vagyunk, mint a jó barátok - minden alkalommal 100%-ot nyújt.”
Jung második helyen végzett a FEI Classics™ 2014/2015-ös sorozatában, honfitársa, Ingrid Klimke mögött, akinek a 40 000 dolláros csekket Burghley arénájában nyújtották át.
Jungot nagy nyomás alá helyezte az előtte induló és hibátlanul teljesítő Tim Price (NZL) és Ringwood Sky Boy. Tim Price végül második helyen végzett, ugyanúgy, mint Kentuckyban (USA), amikor szintén csak Michael Jung tudta megelőzni.
„Sky Boy folyamatosan fejlődik és remélem, ez továbbra is megmarad,” mondta Tim. „Ő mindig is jól ment terepen, de a mai második hely csodálatos. Nem egy természetes díjugrató ló, de a megfelelő pillanatban keményen próbálkozik.”
A tehetséges Christopher Burtonnek (AUS), akinek eddig még nem sikerült befejezni be a burghley-i versenyt, most tökéletes napja volt, és két hibátlan lovaglással a harmadik és negyedik helyen végzett TS Jamaimoval és Haruzaccal.
„Korábban sosem volt jó „köröm” itt - fiatal lovasként jöttem ide Ausztráliából 2004-ben és a harmadik ugrásnál leestem, szóval csupán a célt meglátni is jó érzés volt.”
Jonelle Price (NZL) a harmadik helyről lecsúszott az ötödikre, miután Classic Moet a hármas ugrás első elemét leütötte. Hibátlanul lovagolt a hatodik helyen végző Mark Todd (NZL) és Leonidas II, a hetedik Cedric Lyard (FRA) és Cadeau du Roi, a nyolcadik, egyben a legjobb brit lovas, Kristina Cook és Star Witness, a kilencedik Sam Griffiths (AUS) és Paulank Brockagh lett.
William Fox-Pitt (GBR) egyet ütött Fernhill Pimmsszel, de így is feljött a 10. helyre. A FEI Classics™ sorozat 2008-as bevezetése óta ez az első alkalom, hogy nem nyer pénzdíjat a sorozat végén. A badmintoni nyerő Fox-Pitt és Tim Price egyforma ponttal (24) zárta a sorozatot, de az új-zélandi lett a negyedik helyezett a végső eredményben, mivel ő kevesebb versenyen érte el pontjait.
Ahogy a FEI Classics™ sorozat eldőlt
Ingrid Klimke (GER) az első német lovas, aki megnyerte a FEI Classics ™ sorozatot a 2008-as alapítás óta. 2014-ben nyert Pauban (Horseware Hale Bob) és idén Luhmühlenben (FRH Escada JS) és második lett Badmintonban (Horseware Hale Bob).
Michael Jung (GER) lett a második, FischerRocana FST-vel megnyerte Kentuckyt, Luhmühlenben harmadik, míg Burghleyben első lett La Biosthetique Sammel. Jonelle Price negyedik lett Pauban és második Luhmühlenben (Faerie Dianimo), valamint ötödik Burghleyben (Classic Moet). Férje, Tim második lett Kentuckyban (Wesko) és Burghleyben (Ringwood Sky Boy) is.
„Nem terveztem vagy vártam ezt a győzelmet”, mondta Klime a díjátadás után. „Most úgy tűnik, a németek is képesek CCI4*-ot nyerni! Chris Bartlenek [edzőnknek] köszönhetően a világ minden táján versenyezhetünk, ami magabiztosságot ad nekünk. Nagyon jó extra pénzt nyerni, ami egyenesen visszakerül lovaimhoz, és ezzel együtt vissza a sportba is.”
Végeredmény:
1. Michael Jung/La Biosthetique Sam (GER) 39.2 + 0.8 + 0 = 40.0
2. Tim Price/Ringwood Sky Boy (NZL) 38.7 + 2.8 + 0 = 41.5
3. Christopher Burton/TS Jamaimo (AUS) 45.0 + 0 + 0 = 45.0
4. Christopher Burton/Haruzac (AUS) 41.2 + 6.4 + 0 = 47.6
5 Jonelle Price/Classic Moet (NZL) 44.9 + 0 + 4 = 48.9
6. Sir Mark Todd/Leonidas ll (NZL) 41.7 + 8.8 + 0 = 50.5
7. Cedric Lyard/Cadeau du Roi (FRA) 39.6 + 11.2 + 0 = 50.8
8. Kristina Cook/Star Witness (GBR) 47.4 + 5.2 + 0 = 52.6
9. Sam Griffiths/Paulank Brockagh (AUS) 42.5 + 15.2 + 0 = 57.7
10. William Fox-Pitt/Fernhill Pimms (GBR) 34.2 + 20.4 + 4 = 58.6
FEI Classics™ 2014/2015 - Végeredmény
1. Ingrid Klimke (GER) 42 pont USD 40,000 (FEI Classics™ Sorozat Győztese)
2. Michael Jung (GER) 40 USD 30,000 (2.)
3. Jonelle Price (NZL) 26 USD 20,000 (3.)
4. Tim Price (NZL) 24 USD 10,000 (4.)
5. William Fox-Pitt (GBR) 24
6. Mark Todd (NZL) 19
7. Jessica Manson (AUS) 15
8. Andreas Dibowski (GER) 12
9. Megan Jones (AUS) 12
10. Jock Paget (NZL) 10
Részletes eredmény elérhető a www.burghley-horse.co.uk oldalon.
FEI Classics™ 2014/2015 versenynaptára:
1. Les Etoiles de Pau CCI 4* (FRA) - 2014. október 23-26.
2. Adelaide International 3 Day Event (AUS) - 2014. november 13-16.
3. Rolex Kentucky Three-Day Event (USA) - 2015. április 23-26.
4. Mitsubishi Motors Badminton Horse Trials (GBR) - 2015. május 7-10.
5. Luhmühlen CCI 4* presented by DHL Paket (GER) - 2015. június 18-21.
6. Land Rover Burghley Horse Trials (GBR) - 2015. szeptember 3-6.
FEI Press Release