Néhányan már végeztek, mások még el se kezdték


Június első hétvégéjén nyolc lovas képviseli hazánkat Lengyelországban, Strzegomban, továbbá tizenegy lovas tizenhárom lóval szerepel a Laintalban megrendezett lovastusa versenyen. Noha még csak péntek van, mégis akad, aki már mindhárom versenyszámon túl van, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik még el sem kezdték a versenyt.

Strzegomba nyolc magyar lovas utazott ki nyolc lóval. Schaller Gábor vezetésével vesznek részt a CICO3*-W világkupa versenyen (mely idén első alkalommal a FEI Nemzetek Díja versenysorozat része is), illetve a CIC2* és CCI1* versenyszámokban. A világkupára két magyar páros nevezett, ők mindketten pénteken mutatták be az olimpiai szintű díjlovagló feladatot. Egyed László indult először. Clifton Ios nyergében 53,15%-ot lovagolva 70,3 hibaponttal a 36. helyen végzett. Pintér Vanda Gidrán Sovánkát lovagolja a hétvégén, a díjlovaglásban elért 63 hibaponttal (57,97%) a 38 fős világkupa mezőny 29. helyéről várja a szombati folytatást, a terepversenyt.

Magyar vonatkozású hír, hogy a világkupa versenyben két másik, eddig nem említett, magyar tenyésztésű ló is részt vesz. A német Sandra Auffarth Parancsot lovagolja, mellyel korábban ifj. Tuska Pál versenyzett. A páros 65,19%-ot teljesítve, 52,2 hibaponttal a 13. helyen áll. Harald Ambros pedig az olimpiára is minősült O’Féltízzel indult, mely Fülöp Sándortól került Ausztriába, ahol eleinte a tragikusan elhunyt Franz Graf lovagolta. Az osztrák páros meglehetősen gyenge, 49,08%-os, 76,4 hibapontot érő díjlovaglással az utolsó helyen végzett.

Tegnapi összefoglalónkban beszámoltunk a CCI1* és CIC2* versenyszámokban induló magyar lovasok díjlovaglásban elért eredményeiről. A CCI1* kategória lovasai, Hajdu Eliza, Varga Júlia és Varga Zsuzsa pénteken pihenhettek, hiszen számukra szombaton folytatódik a verseny a tereppel. Nem így a CIC2* kategóriában indult három lovasunk, Jakli Norina, Juhász Viktória és Schaller Eszter, akik számára a tegnapi díjlovaglást ma a díjugratás és a terep versenyszámai követték. Az olimpiai bajnokokat is felvonultató 34 fős mezőnyben Jakli Norina és Sziporka a 29., Juhász Viktória és Mosolygós a 31., Schaller Eszter és Beetle a 34. helyről várta a pénteki folytatást. A díjugratás következett délelőtt, melyben Sziporka kettő, Mosolygós és Beetle négy fát vétett. A folytatásban sajnos nem alakultak túl jól a dolgok, hiszen kilenc másik lovassal együtt két magyar együttest is kizártak a terepen. Jakli Norinát a 8. akadálynál lóról esés miatt, Juhász Viktóriát pedig a 19. akadálynál lovának háromszori ellenszegülése miatt kellett kizárni. Végül tehát csak Schaller Eszter fejezte be a versenyt, aki két megállással, illetve időbüntetéssel, összesen 65,2 hibaponttal zárta a terepet, így 148,8 összesített hibaponttal a 25. helyen végzett. A kategória győztese a 2008-as olimpián aranyérmes német csapat tagja, Andreas Dibowski 48,5 hibaponttal.

A szombati napon kerül sor a CICO3*-W és CCI1* kategóriákban induló lovasaink terepversenyére. A verseny eredményeit az alábbi linken folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők. CCI1*-on induló lovasaink dél körül, míg a CICO3*-W-on indulók 14:30 körül mennek a terepen.
Online eredmények Strzegomból.

A Laintalban versenyző magyar csapatot Tuska Pál vezeti. Számukra péntek délután kezdődött a verseny a nemzetközi kategóriák és a nemzeti L kategória díjlovaglásával. CIC1* kategóriában négy lovasunk volt érdekelt, összesen öt lóval. A kategória húsz lovasa között 11. és 12. helyen végzett Szabó Orsolya Nauszika St. John’s és Zizi St. John’s nyergében, 59,6 és 64,6 hibaponttal. 66,3 hibaponttal a 13. helyen zárta a díjlovaglást ifj. Tuska Pál és Ben Bendegúz. Rinaldót lovagolva Purger-Udvardi Petra 69,3 hibaponttal zárt, így a 16., míg Babó Szilvia Tóbanjáróval 75,4 hibaponttal a 19. heyen végzett az első napon. Ugyancsak pénteken került sor az L kategória díjlovaglására, ahol Tamás Bianka és Clarion a 20. helyet szerezte meg 64,6 hibaponttal, Porcsa Lőrinc pedig Pop Corn és Ortrud nevű lovaival a két utolsó, 22. és 23. helyen zárt, 66,5 és 71,1 hibaponttal. A szombati délutáni terepverseny előtt kerül majd sor az A kategória díjlovaglására, ahol 9:30 körül Szabó Brigittának és Borongics Józsefnek, 10:30 körül pedig Szemerei Viviennek, Somlóvári Dórának és Sótonyi Dórának szurkolhatunk.