Magyar Lovas a FEI Világkupa céljában


Németország bebizonyította, hogy idén ők lesznek azok, akiket meg kell verni azoknak, akik az élre akarnak törni. Az EB ezüstérmes Sandra Auffarth Strzegomban, a 2012. évi FEI Világkupa sorozat első versenyén győzelemmel indított, egyben hozzásegítette csapatát az második győzelemhez a FEI Nemzetek Díja sorozatban.

Németország megnyerte az első versenyt Fontainebleau-ban márciusban, most pedig 13 pontos előnnyel hagyta el a második helyen álló spanyolokat a FEI legújabb csapatverseny-sorozatának félidei versenyét követően.

Auffarth tavaly debütált a luhmühleni HSBC FEI Európa-bajnokságon a győztes német csapat tagjaként, valamint elnyerte a HSBC Tréning Ösztöndíját is a hat héttel korábban, szintén Luhmühlenben zajló HSBC Classics™ versenyen – élete első 4*-os versenyén – elért kiváló eredményéért. Bebiztosította olimpiai szereplését a hétvégén, amikor a kezdetektől vezette a CICO3*-W versenyt a 10 éves Opgun Louvoval, végül a díjlovaglás hibapontjain (36,7) egyéb hibát nem gyűjtve beérhetetlen előnyre tett szert. A 26 éves lovas a magyar tenyésztésű Paranccsal a nyolcadik helyet is megszerezte.

A Nemzetek Díja sorozat következő állomása Aachen lesz július 3-8. között. Ismét komoly nemzetközi találkozóra számíthatunk majd, ahol egész biztos, hogy a házigazda németek ismét megmutatják, ők a legyőzendő fél a küzdelemben.

A svájci Felix Vogg Maverick McNamarát lovagolva a másik olyan lovas volt, aki 40 hibapont alatti díjlovaglást tudott bemutatni (38,1), ezzel olyan előnyhöz jutva, hogy az ugróban vétett két verőhiba is megbocsátható volt számára. A harmadik helyet jelentette Andreas Dibowski számára az, hogy a terepen 0,8 hibapontot kapott az alapidő túllépéséért FRH Butts Avedon nyergében.

Tizenegy nemzet lovasai vettek részt Lengyelországban a világkupa versenyben. Az összesen 38 startból végül 28 fejezte be a küzdelmet. Köztük volt a magyar Egyed László is Clifton Iossal. A páros a szombati terepet követően az ugrópályán sajnos 37 hibapontot szedett össze, így végül 164,9 hibaponttal a 28. helyen végzett. Pintér Vandát a terepverseny során a 13. akadálynál lova harmadik ellenszegülése miatt ki kellett zárni. A CIC2* kategóriában versenyző lovasaink közül Jakli Norina és Juhász Viktória sajnos nem tudta befejezni a terepversenyt, Schaller Eszter viszont a 25. helyen végzett a 34 lovas közt. CCI1*-on versenyző ifjúsági lovasaink közül mindhárman befejezték a háromnapos versenyt. A legjobb eredményt Varga Zsuzsa érte el Farello Z-val, miután a hibátlan terepet verőhiba nélküli ugró követte és a páros csak az alapidő túllépéséért kapott büntetést. A díjlovaglás 6. helyezettje, Hajdu Eliza a terepen egy megállásért begyűjtött 20 hibapontjával és az ugró két verőhibájával a 21. helyre érkezett, míg Varga Júlia szintén két verőhibával a 27. helyen zárt a 40 lovas közt.

„Örülök, hogy be tudtam fejezni a versenyt, de bosszús vagyok, mert Clifton Iosban benne volt az a többlet, ami egy jobb szerepléshez kellett volna. A díjlovagást az eső és a heves szél nem igazán segítette, lovam ideges volt, a terepen pedig kettőt hibáztam. A vízre rágörcsöltem, mert tavaly ott zártak ki, a pálya végén a a sarkos ugráshoz pedig rosszul értem oda, nem tudtam rendesen rálovagolni az akadályra a lovat” – értékelte szereplését Egyed László.
Egyed László pályája Strzegomban




Az ausztriai Laintalban zajló lovastusa versenyen szintén jelentős számú magyar lovas szerepelt. A kezdők A kategóriájában Sótonyi Dóra tudta befejezni a versenyt, aki hibátlan ugróval 9. helyen végzett a 16 fős mezőnyben. Szemerei Vivien és Somlóvári Dóra sajnos nem ért körbe a terepen. A tapasztaltabb lovasok A kategóriájában 22 induló volt. Közülük 7. lett Szabó Brigitta, aki a súlyos betegségéből felépülő Oktogont lovagolta, és az ugróban éppen csak az alapidő túllépéséért kapott 1 hibaponttal gyarapította a szombati, terep utáni eredményét. Tizenegyedik lett Borongics József, aki az ugrópályán szintén hibátlanul lovagolt.

„Nagyon mérges vagyok, mert az eredményeket nézve akár második is lehettem volna, ha tegnap nem botlunk meg a víznél és nem vesztem el az egyensúlyom egy pillanatra. 51,2 hibapontos díjlovaglásom most nagyon sokat érne.” – jegyezte meg a lovas a versenyt követően. „Az utóbbi időben nem csak military edzővel, de külön díjlovas és ugró edzővel is dolgozunk. Ennek nagyon erősen érzem a hatását és úgy tűnik, más is meg tudja erősíteni az eredményt – legalábbis a bírói pontokból ez látszik. Bánt a víznél elkövetett hiba, de ez benne van ebben a sportban.”

L kategóriában Porcsa Lőrinc két lovat lovagolt, Tamás Bianka pedig egyet. A három páros a 19., 20. és 21. helyen végzett a 23 fős kategóriában.

CIC1*-on 5 magyar páros indult a 20 fős mezőnyben. A magyarok közül a legjobb eredményt Tuska Pál érte el, aki hibátlan ugrópályával a 8. helyre érkezett (66,3 hp), egy hellyel megelőzve a szintén hibátlan Szabó Orsolyát, aki mindössze 0,3 hibaponttal volt lemaradva mögötte. Szabó 2 hibapontot érő késése a terepen a végeredmény esetében két helyet jelentett. Babó Szilvia szintén hibátlan ugróval a 12., míg Purger-Udvardi Petra öt verőhibával a 14. helyen zárt. Szabó Orsolyát második, díjlovaglásban legjobb eredményt elérő lovával a terepen ki kellett zárni.

A CIC2*-os versenyszámot, egyben az Osztrák Nemzeti Bajnokságot Charlotte Dobretsberger nyerte (33,6 hp) a tőle öt verőhibányira lemaradó, második helyezett Christoph Fenz előtt.

Képek a laintali versenyről

Korábbi beszámoló a két versenyről



FEI World Cup™ Eventing Results
1 Sandra Auffarth/Opgun Louvo (GER*) 36.7 + 0 + 0 = 36.7
2 Felix Vogg/Maverick McNamara (SUI) 38.1 + 0 + 8 = 46.1
3 Andreas Dibowski/FRH Butts Avedon (GER*) 45.6 + 0.8 + 0 = 46.4
4 Ilonka Kluytmans/Canna Pride (NED*) 44.4 + 4 + 0 = 48.4
5 Elmar Lesch/Lazelot 113 (GER*) 47.8 + 0 + 4 = 51.8
6 Eveline Bodenmüller/Jiva de la Brasserie CH (SUI*) 50.8 + 0.8 + 1 = 52.6
7 Sanna Siltakorpi/Lucky Accord (FIN) 53.9 + 2.8 + 0 = 56.7
8 Sandra Auffarth/Parancs (GER) 52.2 + 5.2 + 0 = 57.4
9 Patrizia Attinger/Ramaulpha (SUI*) 54.7 + 0 + 4 = 58.7
10 Frank Ostholt/Little Paint (GER*) 47.2 + 0.8 + 12 = 60
(*denotes team member)

Teljes eredmények

FEI Nations Cup™ Eventing results
1 Germany 155.6
Sandra Auffarth/Opgun Louvo 36.7; Andreas Dibowski/FRH Butts Avedon 46.1; Elmar Lesch/Lanzelot 113 51.8; Frank Ostholt/Little Paint 60
2 Switzerland 193.0
Eveline Bodenmüller/Jiva de la Brasserie CH 52.6; Patricia Attinger/Raumalpha 63.9; Felix Vogg/Onfire 81.7
3 Sweden 228.1
Frida Andersén/Herta 60.8; Johan Lundin/Fernet af Kreffe 63.9; Tord Westergren/Touch of Lyric 103.4; Katrin Norling/Cobio Taste XX Eliminated
4 Netherlands 262.0
Ilonka Kluytmans/Canna Pride 48.4; Jan van Beek/Vision 102.6; Florinoor Hoogland/Captain Henessy 111.0
5 Spain 280.5
Carlos Diaz Fernàndez/Iberon CP 22 64.6; Albert hermoso Farras/Hito CP 86.3; Maria Pinedo/Windsor H 129.6; Juan Varo Zuniga/Western Playboy Eliminated
6 Poland 291.9
Pawel Warszawski/Hatteria 73.8; Marcin Michalek/Magnolia 86.5; Kajetan Walecki/Bachus 131.6; Katarzyna Kokowska/Czarnolas Eliminated

FEI Nations Cup™ Eventing Leaderboard (after 3 out of 6 Events)
1 Germany 30 points
2 Spain 17
3 Netherlands 16
4 Australia 15
5 France 14
6 Great Britain 11
7 Switzerland 9
8 Sweden 8
9 New Zealand 7
10 Brazil 5
11 Poland 5

FEI Nations Cup™ Eventing 2012 calendar

1 Fontainebleau (FRA) 22-25 March 2012
2 Houghton Hall (GBR) 24-27 May 2012
3 Strzegom (POL) 1-3 June 2012
4 Aachen (GER) 3-8 July 2012
5 Montelibretti (ITA) 21-23 September 2012
6 Boekelo (NED) 11-14 October 2012

FEI World Cup™ Eventing 2012 calendar
1 Strzegom (POL) 1 - 3 June 2012
2 Minsk (BLR) 13 - 17 June 2012
3 Malmö (SWE) 10 - 12 August 2012
4 Le Pin au Haras (FRA) 22 - 26 August 2012

FEI PRESS RELEASE