Célegyenesben az alagi verseny


Népes mezőny áll starthoz a fővárostól alig néhány percnyire Dunakeszi-Alagon. A május 23-25. között megrendezésre kerülő Alagi Nemzetközi Military versenyre előzetesen kilenc ország lovasai adták le nevezésüket, összesen 65 lóval.

A verseny legmagasabb, CIC***-os kategóriájában a startok száma tavalyhoz képest megduplázódott. Az idei 22 fős mezőnyben cseh, holland, lengyel, német, olasz, osztrák, valamint román lovasokon kívül indul a 2004. évi Magyar Bajnok, a 2012-es strzegomi és a 2013-as boekeloi világkupa forduló résztvevője, Egyed László, aki a 12 éves holsteini pej mént, My Wint lovagolja.

A versenyre hat korábbi olimpikon nevezett, közülük négyen CIC***-ra: Artur Spolowicz (POL), Bodo Battenberg (GER), Harald Siegl (AUT) és Jaroslav Hatla (CZE). CCI**-on az athéni Olimpiai Játékokon indult osztrák Harald Riedl, míg CCI*-on a 1996-os atlantai olimpián Albatroszt lovagló Schaller Gábor indul.

CCI**-on előreláthatólag 12 páros áll starthoz, három lóval a holland Jan van Beek, aki az aacheni Lovas Világjátékokon 32. helyen zárt, valamint többször indult CCI4*-on. Magyar lovasok közül ebben a kategóriában indul a 2013. évi Magyar Bajnok, Pintér Vanda és Gidrán Sovánka és három további páros, melyek a tavalyi Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságán képviselték hazánkat: Babó Szilvia és Tóbanjáró, Szabó Orsolya és Zizi St. Johns, valamint ifj. Tuska Pál és Rádiháza Alfa.

Alagi Nemzetközi Military verseny legnépesebb versenyszáma a CCI*, ahol 31 páros vág neki a három napos küzdelemnek. A kategóriában két tapasztalt, 20 év feletti ló segíti ifjúsági korú lovasát: Nebelwerfer, aki 2006-os aacheni Lovas Világjátékokon 36. helyen zárt, 2008-as paui CCI4*-on az előkelő 16. helyet érte el, a jövő hétvégén kezdődő alagi versenyen Lea Siegl lovagolja. Admirális, két különböző lovasával háromszor indult Ifjúsági Lovastusa Európa-bajnokságon, most Jármy Tiborral indul.

A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. által rendezett verseny vezetőbírója Ernst Topp (GER) lesz. Ernst Topp az idei normandiai Alltech FEI Lovas Világjátékok lovastusa versenyének egyik bírója, aki bírált a 2012-es malmői Fiatal Lovas Európa-bajnokságon, 2013-ban a badmintoni és adelaide-i CCI4*-on.

A versenybíróság tagjai még a 2013-as Ländliche - Amatőr Lovasok Európa-bajnokságán bíráskodó Gerhard Moser (GER) és Nagy Sándor. A verseny technikai küldöttje a FEI Fejlesztési Programjának koordinátora, Andrew Griffiths (GBR), asszisztense Nagy Lajos (HUN), tereppálya tervező Karl Paar (AUT) és Jobbik Ákos (HUN).

A FEI Fejlesztési Programját élvező helyszínen, folyamatosan dolgoznak azon, hogy a jövő héten kezdődő versenyen optimális körülmények várják mind a lovasokat, mind az alagi lóversenypályára kilátogató nézőket. A II. Dunakeszi-Alagi Lovasfesztivál keretében több ezer nézőt várnak az ingyenesen látogatható rendezvény szervezői.

Az interneten elérhető közvetítés mellett május 24-én, szombaton 11:00-től a Sport M élőben közvetíti a terepversenyt.

Előzetes nevezési listák:
CCI*
CCI**
CIC***

Ugrás a verseny oldalára